DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Hamilton megússza az orrpiercinges büntetést?

Hónapok óta ment a huzavona Lewis Hamilton testékszerei miatt, amiknek viselése versenyzés közben tilos. A brit ász megoldotta a patthelyzetet, a hírek szerint a szabadedzés előtt kivetette a piercinget.

Ebben az ügyben is megosztotta a közvéleményt és a versenyzőtársakat is Lewis Hamilton és az FIA viselkedése. Ez a szabályozás ugyanis már jó ideje létezik, de csak most kívánta a szövetség igazán komolyan venni. A hétszeres világbajnok britnek évről évre több a testékszere, de eddig ez senkit nem zavart.

Vannak, akik amellett érveltek, hogy miért probléma ez, ha eddig sem zavart senkit, most hirtelen miért kell kivetetniük Hamiltonnal, a másik tábor azonban azért lett mérges a Mercedes pilótájára, hogy miért megy szembe egy szabállyal, amikor külön felszólítják erre hónapok óta, hogy tartsa végre be.

Hamilton a hírek szerint a szabadedzés előtt kivetette piercingjét - ezzel a gond rögtön meg is lett oldva?


Eddig mindig valami apró kibúvót sikerült találnia minden helyszínen, most azonban a jelek szerint meghajlott az FIA akarata előtt és a Brit Nagydíj első szabadedzése előtt kivetette orrpiercingjét. A csütörtöki sajtótájékoztatók során még viselte magán a kérdéses darabot, az első gyakorlás előtt azonban az FIA illetékesei arról tájékoztattak, hogy már a piercing nélkül szállt be az autójába. Ugyanerről számoltak be a PA hírügynökség résen levő emberei is.

Amennyiben Hamilton szabályt szeg, elméletileg a megrovástól, a pontlevonáson át egészen a futamról való eltiltásig terjed a skála, amivel sújthatják a versenyzőt, de valójában az elmúlt helyszíneken elméletileg folyamatosan (sokak szerint felesleges) szabályt szegett a brit, mégsem történt semmi.

Hamilton nem volt boldog. „Ez őrültség, hogy a jelenlegi világban ilyen témára összpontosítsanak az emberek, hogy ez legyen a legfontosabb. Ennél sokkal fontosabb dolgokra kellene koncentrálnunk, mint ilyen apróságra. Ezen a hétvégén is versenyezni fogok, de közben együtt is működöm az FIA-val és annak elnökével” – fogalmazott Hamilton a csütörtöki sajtótájékoztatón, amin a Formula.hu munkatársa is részt vett.

Vajon a Mercedes ezen a hétvégén ismét győzelmi esélyekkel gurulhat pályára, vagy marad az idei trend és a Ferrari-Red Bull páros elérhetetlen lesz Hamiltonéknak?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: