DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Albon bízik az új fejlesztésekben

Egy új fejlesztési csomaggal érkezik majd meg a Williams a Brit Nagydíj helyszínére, melytől elég sokat vár Alexander Albon. A brit-thai pilóta szerint ideje, hogy ők is előrébb lépjenek.

Egy ideje már nem érkeztek új frissítések a Williamsnél, amit nagyon hiányolt Alexander Albon, aki idén eddig a maximumot hozta ki a legendás istálló autójából, és csapattársát is felülmúlta a szezon nagyrészében. Mint kiderült, az FW44-es új fejlesztésekkel gazdagodik majd a hazai futamukra, ezért Albon már nagyon várja a silverstone-i hétvégét.

„Mindenki fejlesztett, mi pedig már egy ideje nem kaptunk nagyobb frissítést. Az egyensúly szempontjából vannak gyengeségeink az autóval, amiket nem egyértelmű, hogy azzal, amink most van, hogyan tudnánk kijavítani. A frissítések által a legtöbb dolog az autó kanyarokban lévő jellemzői változnak, ezért remélhetőleg ezek megfelelő ablakba helyezik majd az autó teljesítményét” – idézte Albont az F1i.com



A 26 esztendős versenyző úgy érzi, a pályák különböző karakterisztikái tovább bonyolították az amúgy sem könnyű helyzetüket, így például Montreal is.

„A pályáktól függően bonyolódnak a dolgok. Montreálban például vannak nagy sebességű sikánok és nagyon szűk kanyarok. Ezekből nehéz volt számunkra egy kompromisszumot találni” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: