Steward
Balogh Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. július 2. szombat
F1

Leclerc nem aggódik a bajnokság állása miatt

Charles Leclerc az utolsó sorból indulva az ötödik helyet szerezte meg a Kanadai Nagydíjon a Ferrarival, míg riválisa, Max Verstappen hatodik győzelmét szerezte a szezonban. A monacói azonban nem aggódik, inkább motivációt merítene a helyzetből.

A Ferrari pilótája a 19. pozícióból kényszerült indulni Montrealban, miután autójában különböző alkatrészek cseréjére került sor. Innen ugyan felküzdötte magát az 5. helyig, ezzel kiérdemelve a nézők szimpátiáját és a Nap Versenyzője címet, azonban a Red Bull hollandjának győzelmével még nagyobb hátrányba került az egyéni pontversenyben.

Leclerc a szezon harmadik versenyét követően, az ausztrál futam után 46 ponttal volt Verstappen előtt, aki akkor a hatodik helyen volt. Azóta a regnáló világbajnok teljesen megfordította a helyzetet és 49 egységgel ő áll előrébb. Csapattársa, Sergio Perez áll hozzá legközelebb, de az ő hátránya is jelentős, 46 pont. Ezek ellenére azonban a monacói nem nyugtalankodik.



„Motivált vagyok, mert tudom, hogy a tempó megvan az autómban” – nyilatkozta a RacingNews365-nek Montrealban. „Nem aggódom, inkább motivált vagyok, hogy legyen egy tiszta hétvégénk és megmutathassuk, hogy itt vagyunk és erősek vagyunk.” Leclerc legutóbb Miamiban állt dobogón, így érthető, hogy már nagyon vágyik az újabb sikerre.

„Nyilvánvalóan a Red Bullnak is voltak hasonló problémái [mint nekünk]. Úgyhogy biztos, hogy a megbízhatóság fontos lesz” – mondta a Ferrari pilótája a közelmúlt meghibásodásai kapcsán. „De arra van szükségünk, hogy amikor nehezebb hétvégéink vannak, mint most, akkor csak menjünk és szerezzünk sok pontot. Ezt tettük most is” – összegezte a monacói.

Mind Verstappen, mind Leclerc két-két meghibásodást szenvedett a szezon során. Azonban amikor befejezték a versenyt, a holland mindig a dobogón végzett, ebből hatszor győzött, míg Leclerc csupán négy alkalommal zárt az első háromban.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: