Steward
Balogh Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. július 2. szombat
F1

Gasly: Nem voltunk versenyképesek

A francia versenyző hétvégéje meglehetősen rosszul alakult, mivel az időmérőn már a Q1-ben búcsúzni kényszerült, vasárnap pedig csak a 14. helyen végzett Montrealban.

Gasly Bakuban idei legjobb eredményét érte el az ötödik hellyel, Kanadában pedig szerette volna tovább gyarapítani eddigi szerény ponttermését. Önbizalmát tovább növelte, hogy a szombati esős harmadik szabadedzésen a második legjobb időt tudta autózni a nehéz körülmények között, egyedül Fernando Alonso tudott jobb időt elérni az Alpine-nal.

Az időmérő edzésen azonban jött a kijózanító pofon, egy fékhiba miatt ugyanis a francia már a Q1-ből sem tudott továbbjutni, ezért a versenyt a 15. helyről kellett megkezdenie, miután Leclerc hátrasorolása miatt nyert egy pozíciót. Gyenge rajthelye miatt így Monaco után a francia és csapata ismét kockáztatott, amikor a verseny eleji VSC-fázis alatt kijöttek kereket cserélni. A néhány körrel későbbi virtuális biztonsági autós szakasz (amit Mick Schumacher megálló autója miatt rendelt el a versenyirányítás) azonban nem tett jót a stratégiának, így Gasly végül felejthető versenyt produkálva mindössze egy helyet tudott előrelépni a rajtpozíciójához képest, miközben csapattársa, Yuki Tsunoda feladni kényszerült a versenyt, amikor a bokszutcából kijövet elfékezte magát, és a falnak ütközött.



„Úgy gondoltuk, hogy valami eltérő stratégiával próbálkozunk, de a második VSC-vel nem volt szerencsénk” – idézi Gaslyt az f1i.com. „Itt általában két választás lehetséges: vagy nagyon hosszú etapot mész, vagy rövidet. Mindkettőnek vannak előnyei és hátrányai, nálunk viszont egyik sem működött. A legnagyobb problémát viszont az jelentette, hogy nem volt jelentősebb sebességelőnyünk a többiekhez képest, és meg kell vizsgálnunk, hogy mi az oka ennek.”

A francia versenyző elismerte, hogy nem tudja miből eredt a gyenge teljesítmény: „Nem tudom, hogy ez pályaspecifikus dolog volt-e, vagy valami beállítási irány, amit meg kell néznünk. De egyértelmű, hogy itt Kanadában nem voltunk versenyképesek” – zárta csalódottan az AlphaTauri versenyzője.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: