DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Wolff: Mindketten kiválóan teljesítettek

Toto Wolff izgalmaktól nem mentes futamot élt át Montrealban, ám végül elégedetten konstatálta, hogy mindkét versenyzője kiváló eredménnyel zárt. Hamilton újra a dobogón állhatott, Russell pedig ismét a top 5-ben végzett.

Nincs egyszerű helyzetben a hosszú évek óta domináló Mercedes, hiszen idei szezonjukat többnyire a Red Bull és a Ferrari mögött töltik, harmadik erőként. Hamilton már a jövő évre koncentrálna, Wolff azonban még kivár, szeretne többet tudni arról, mik a W13 valódi hibái. 

Nem csoda, hogy a brit maga mögött tudná már a 2022-es évet, hiszen ezidáig mindössze egyetlen egyszer sikerült a pódiumon állnia, valamint rendre új csapattársa, George Russell mögött végez. Az ifjú pilóta viszont kihozza a maximumot az autóból: az összes eddigi futamon a top 5-ben intette le őt a kockás zászló.

 



Kanadában végre Hamilton is újra fürdőzhetett a pódiumon kilocsolt pezsgőben, ugyanis harmadikként ért célba Carlos Sainz és Max Verstappen mögött, George Russell pedig megőrizte rekordját, hiszen ismét a top 5-ben végzett. Toto Wolff elégedett.

„Mindketten kiválóan teljesítettek, pedig más-más beállításokkal, eltérő taktikával versenyeztek. Ma végre mutattunk némi tempót” – értékelt a Mercedes csapatfőnöke. „A végén, a biztonsági autós fázisnál valójában gyorsabbak voltunk Sainznál. Azt is mondhattuk volna: igen, visszatértünk. Szerintem azért itt még nem tartunk, tovább kell dolgoznunk, de a mai nap remek visszaigazolás a csapat számára.”

Hozzátette, a továbblépéshez szükség lesz némi változtatásra a fejlesztéseket illetően. „Szerintem megvan az irány. Sok területen nem sikerült még elérnünk, amit szerettünk volna, de a probléma a miénk, nekünk kell megoldanunk” – zárta gondolatait Wolff.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: