DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Magnussen frusztrált a felügyelők döntése miatt

A Haas dán pilótája egy újabb csalódást keltő versenyen van túl Montrealban, miután a rajtot követő helyezkedésben megsérült első szárnya miatt a versenyirányítás a bokszba intette őt.

Magnussen a 3-as kanyarba menet Lewis Hamiltont támadta a külső íven, amikor a Haas első szárnya összeért a Mercedes kerekével, melynek következtében a dán szárnyvéglapja megsérült, így Barcelonát követően ismét Magnussen jött ki rosszabbul kettejük összecsapásából.

A dán mögött haladó Esteban Ocon a lifegő véglap veszélyességére hívta fel csapata figyelmét a rádión keresztül, talán ez is közrejátszott abban, hogy a versenyfelügyelők fekete-narancs zászlóval a bokszba intették a Haas versenyzőjét. A hosszúra nyúlt szárnycsere miatt gyakorlatilag elszálltak Magnussen pontszerzésről szőtt reményei, a versenyt követően pedig kritizálta a felügyelők döntését.



„Egy kicsit megsérült az első szárnyam, majd rám szóltak, hogy álljak ki a bokszba. Nem volt letörve a véglap, és nem is jelentett veszélyt a sérülés. Emlékezzünk vissza, hogy tavaly Hamilton is hasonló állapotú szárnnyal nyert Dzsiddában, ami teljesen rendben van, mert hagyniuk kellene minket versenyezni, ha nem hátráltat minket az adott probléma” – idézi a dánt a MotorsportWeek. 

„Monacóban nem engedtek minket elrajtolni a szemerkélő eső miatt, itt pedig kiintenek, mert van egy kisebb sérülés a szárnyon” – méltatlankodott Magnussen, finoman jelezve, hogy nem feltétlenül ért egyet a felügyelők döntéseivel. „Nagyjából a tizedik körben álltunk ki, és megpróbáltuk a hátralévő távot azon a szett kemény keverékű gumikon teljesíteni, de nagyon nehéz volt.”

A dán versenyzőt végül a célbaérők közül utolsóként, a 17. helyen intette le a kockás zászló, csapattársának, Mick Schumachernek viszont egy motorhiba miatt fel kellett adnia a versenyt, így a Haas a kiemelkedő időmérős teljesítmény ellenére ismét pontok nélkül volt kénytelen távozni Kanadából, melynek következtében visszaestek a konstruktőri bajnokság kilencedik helyére.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: