DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

Szemmel láthatóan átalakul a Williams

A konstruktőri utolsó helyen álló csapat eddig nem hozott komoly fejlesztést, a napokban azonban megkezdődött az átfogó csomag gyártása. Nem csupán új elemekről, hanem eltérő koncepcióról van szó az első szárnytól a hátsóig.

A Spanyol Nagydíj volt az a verseny, ahova a legtöbb csapat jelentős fejlesztési csomagot szállított. Nem tartozott azonban közéjük a sereghajtó Williams, amely Alexander Albon három pontjával jelenleg tizedik helyen áll a konstruktőrök közül – idén nem történt jelentős változás az autón, leszámítva, hogy súlycsökkentés érdekében egyre több kék festéket távolítottak el a karosszériáról. Fejlesztés nélkül azonban lehetetlen boldogulni a Formula-1-ben, a csapat átfogó csomagja pedig úton van, jelentette be Dave Robson, a járműteljesítmény igazgatója.

„Döntés született róla, a szélcsatornából pedig megjött a visszajelzés. A kihívás most az, hogy a lehető leggyorsabban legyártsuk. Ehhez persze az is kell, hogy ne sérüljenek meg az autóink. A csomag úton van, hogy pontosan mikor fogjuk leszállítani, remélhetőleg a következő pár napban világosabbá válik” – mondta a Motorsportnak Robson.



A szakember elárulta, a fejlesztési csomag nem a jelenlegi koncepció finomítása lesz, hanem egy új filozófia mentén indultak el: „Az első szárnytól kezdtük és onnan haladtunk hátrafelé. Számos különböző megoldás lehetséges, és még nem tudjuk, melyik a legjobb. Ha rövid távot és a szezon hátralevő részét tekintjük, akkor olyan koncepcióra voksolunk, amely csekély mértékben, de láthatóan eltérő lesz a jelenlegihez képest” – mondta Robson, hogy a változás kívülről is látható lesz.

Ide kívánkozik az Aston Martin esete: az istálló eredeti koncepciójával gyengén kezdte a szezont, és eleinte a Williams mögött állt a konstruktőrök között. A zöldek Barcelonában vetették be nagy fejlesztési csomagjukat, lényegében egy B autót, amely a Red Bull megoldásait másolta. A koncepcióváltás sikeres volt, a csapat azóta már 15 ponttal rendelkezik, Bakuban pedig Sebastian Vettel hatodik helyig jutott – hasonló teljesítményjavulás lebeghet a grove-i tervezők szeme előtt is.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: