DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Bottas Bakuban is nagyot villantana

Az Alfa Romeo 1984 óta nem állt dobogón a Formula-1-ben. Idén az erős autóval és az újjászületett Valtteri Bottas vezérletével ezt is elérhetik. Baku papíron fekszik az idei gépüknek.

Éveken keresztül Lewis Hamilton árnyékában versenyzett a Mercedesnél Valtteri Bottas, idén azonban remekül érzi magát az Alfa Romeo vezérpilótájaként és kiemelkedően jól is teljesít hétről hétre. Ebben segítségére van a C42-es kódjelű, áttervezett versenyautó, amelyik valóban erős és versenyképes, igaz, a megbízhatóságával időnként problémák adódnak.

„Arra számítok, hogy a bakui pálya kifejezetten fekszik majd a versenyautónknak, az ilyen karakterisztikájú aszfaltcsíkokon a C42-es eddig nagyon jól muzsikált. Ismét az lesz a célunk, hogy már az időmérőn is minél feljebb jussunk a két autónkkal, aztán minél több pontot gyűjtsünk a futamon” – idézi Fred Vasseur csapatfőnököt az istálló sajtóanyaga.

Bottas jócskán gyarapítaná pontjai számát Azerbajdzsánban is, az autónak elvileg fekszik a pálya


„Eddig felettébb elégedettek lehetünk azokkal az eredményekkel, amiket idén szállítottunk, de nem hagyhatjuk abba a folyamatos kemény munkát, minden versenyhétvégén a legjobban ki kell hegyezni magunkat. A hatodik és tizenhatodik hely között igen kicsi a különbség, minden edzésnek, minden megtett körnek fontos szerepe van.”

„Bakuról jó emlékeim vannak, szeretném ezeket gyarapítani ezen a hétvégén is. Kulcsfontosságú lenne, hogy végre problémamentes hétvégén lehessek túl, a pénteki gondokat is ki kell küszöbölni. Ha minden edzésen elkerül a technikai probléma, akkor végre ki tudnánk aknázni csomagunk teljes potenciálját. Tudjuk, hogy az autó elég jó ahhoz, hogy az élmenőkkel is csatázhassunk, itt is ez lesz a célunk. Ez a pálya többször is hozott már kaotikus futamokat, ha most is így lesz, igyekszünk résen lenni és a legtöbbet kihozni a lehetőségeinkből” – tekintett előre Valtteri Bottas, aki eddig a csapat 41 megszerzett pontjából negyvenet jegyez.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: