DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Hamilton: Russell-lel egyenlők vagyunk a csapatnál

Lewis Hamilton úgy véli, egyáltalán nem vezérpilóta a Mercedesnél, teljesen egyforma feltételekkel versenyezhetnek George Russell-lel. A veterán brit a hátsóbb alakzatban is élvezi a csatákat.

Több kifejezett mélypontot is megélt már az idei szezonban Lewis Hamilton. Az idei Mercedes az év elején nem muzsikált túl jól, bizonyos pályákon pedig csapattársa határozottan jobban teljesített a hétszeres világbajnoknál. Szaúd-Arábiában például csak egy gyenge tizedik helyre futotta, míg Imolában a pontszerzéstől is messze járt.

Legutóbb Barcelonában azonban remek felzárkózást mutatott be, a rajt utáni koccanást követően az utolsó előtti helyre esett vissza, végül ötödikként zárt. Azt azonban határozottan cáfolja, hogy ő lenne a vezérpilóta az istállónál.

Hamilton most is élvezi a munkáját és nem érzi, hogy vezérpilóta lenne a csapatnál


„Először is, nem vagyok semmiféle vezérpilóta a Mercedesnél. George és én teljesen egyenlőként dolgozhatunk együtt az istállónál. Ez szolgálja leginkább a csapat fejlődését, mindannyian egy csónakban evezünk és keményen dolgozunk, mint mindenki más a gárdában” – idézi Lewis Hamilton szavait a PlanetF1.com.

„A nehezebb, több küzdelmet igénylő időszakokban tanul a legtöbbet az ember saját magáról is, hogyan lehet megküzdeni ezekkel a nehézségekkel és hogyan reagálunk rá. Ha ezt megfelelően kezeljük, a negatívumokat pozitívumokká lehet alakítani. Nem mondom, hogy olyan hihetetlenül sokat tanultam volna idén, de a múltban gyűjtött rengeteg tapasztalatom átsegít ezen a nehéz időszakon.”

„Mentálisan azért erősödtem, tovább sikerült javulnom. Most is szeretem, amit csinálok, most is kedvelem ezt a kihívást, hogy nem a győzelmekért harcolok. Most is örülök, hogy feszegethetem az autó határait, miközben üldözöm a mezőny többi tagját” – tette hozzá Hamilton.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: