DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

A sérült padlólemez miatt szenvedett Alexander Albon

Nem volt kibékülve az autója teljesítményével, és nagyon hamar elkoptak az abroncsok a brit-thai pilóta számára a legutóbbi futamon. A Williams végül rájött a probléma okaira.

Bár az eddig szerencsét hozó vörös hajat többen is kipróbálták a Williams csapatánál, ezúttal nem jött be a babona Barcelonában. A Spanyol Nagydíj során Alexander Albon szinte az egész futam során szenvedett a gumikkal, és úgy érezte, valami a versenygépével sem stimmelt múlt vasárnap.

„Igazán fura volt, hogy őszinte legyek. A rajtrácsra vezető körön már a guminyomás sem volt rendben, és ugyanez volt a versenyen is. Négy kiállást csináltam, pedig csinálhattam volna ötöt vagy hatot is, akkor talán egy kicsit gyorsabb lettem volna. Egyszerűen hihetetlenül rossz volt a gumiabroncsok állapota. Azt hiszem, 20 km/h-val voltam lassabb, mint mindenki más a 3-as és a 9-es kanyarban, csak küzdöttem odakint. Általában nem vagyunk ennyire rosszak, azt hiszem, van valami, amit meg kell néznünk. Ez nem volt normális” – mondta Albon a futamot követően.



Mind kiderült a grove-i alakulat pilótájának igaza volt, amit Dave Robson, a csapat járműteljesítményért felelős vezetője erősített meg nemrégiben.

„Sajnos közvetlenül az első bokszkiállása után jelentős sérülést szenvedett a padlólemez, amivel sokat veszített az aerodinamikát tekintve. Ez hatással volt a tempóra, és a gumik degradációjára, ami durva volt, és tönkretette Alex versenyét, mielőtt az igazán elkezdődhetett volna” – idézte Robsont az F1i.com

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: