DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Alonso: Nem rossz, de fejlődnünk kell

Nem alakult annyira rosszul a kétszeres világbajnok hazai nagydíja, mint ahogy az elején kinézett, és örül is az eredménynek, de azért két lábbal a földön maradna, és már hajtaná csapatát.

Több pilóta is feltűnően örült egy-egy nem kiemelkedőnek tekinthető eredménynek Barcelonában. Lewis Hamilton például igazi hullámvasutat élt át, amikor eltervezett előretöréséből koccanás miatt hátraesés, majd felzárkózás lett, és győzelemnek érezte az ötödik helyet. De egykori csapattársának is jutott a jóból: Fernando Alonso borzalmasan sikerülő időmérőjére egy motorcsere és ebből következő hátrasorolás tette fel a pontot, a spanyol azonban a végén mégis összehalászott két világbajnoki egységet.



Hamiltonhoz hasonlóan a helyi hős is ezeket a szavakat használta, amikor jellemezte a végeredményt. „Nagyon boldog vagyok, hogy pontszerző helyen végeztem. Igazából minden versenyen ez a célunk. A tegnapi rossz kvalifikáció után a motorcserével bizonyos szempontból feláldoztuk a hétvégét, egyszerűen azért, mert tudtuk, hogy nehéz lenne pontokat szerezni. Most a kilencedik hely felér egy győzelemmel” – mondta Alonso, aki szeretné, ha ez egy jó sorozat kezdete lenne. „Remélhetőleg innentől kezdve zsinórban öt-nyolc versenyen át ez lesz. Arra lenne most szükségünk.”

Bár neki és az Alpine-nak is nagy örömet okozott a váratlan jó szereplés, nem szeretne hátradőlni, és máris arra ösztökéli csapatát, dolgozzanak teljes erőbedobással. „Persze, tisztában voltunk vele, hogy ez ma csak jobb lehet, de ez megint egy olyan verseny volt, ami után az volt az érzésünk, még két-három pozíció maradt benne. Még mindig van hova fejlődnünk, szombatonként még mindig gyorsabbak vagyunk, mint vasárnap. Nagyon várom már azt a hétvégét, amiből tényleg kihozzuk a maximumot” ­– fogalmazott Alonso, hozzátéve, mennyire „mágikus” volt a spanyol közönség, ami nagyban motiválta őt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: