DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Új fejlesztésekkel támad az Alpine

Egy új hátsó szárnnyal indul Spanyolországban a francia alakulat, mely sokat remél a frissítésektől. Az Alpine csapatfőnöke elárulta, mindkét pilóta kipróbálhatja az újdonságokat.

Előrébb szeretne lépni az Alpine, ezért a háttérben gőzerővel dolgoztak az új fejlesztéseken, melyek a Spanyol Nagydíjon mutatkoznak be az autóikon. Bár nem ők az egyetlenek, akik továbbfejlesztették a versenygépet, Otmar Szafnauer nagyon bízik az általuk hozott újításokban.

„Spanyolországra új hátsó szárnyat kapunk. Hatékonyabbnak kell lennie, mint a legutóbbi ottani futamon, és egy kicsit nagyobb teljesítményűnek kell lennie, szóval mindkét autónkon használni fogjuk” – idézte Szafnauert az F1i.com.

A szakember úgy gondolja, az elsődleges cél, hogy mindkét versenyzőjük stabilan pontszerző lehessen.



„A cél az, hogy mindkét autónk a pontszerző helyeken belül legyen, amit a szezon első futama óta még nem sikerült elérnünk. Ha el akarjuk érni az idei céljainkat, akkor ez a minimumkövetelmény a hátralévő futamokon. Bebizonyítottuk, hogy versenyképes autónk van, és most már fontos, hogy ezt az ígéretes tempót vasárnaponként pontokra válthassuk. Mindenképpen az a célunk, hogy egy sokkal jobb és tisztább versenyhétvégével térjünk vissza, mint Miamiból” – folytatta a csapatfőnök.

A csapat egyik legnagyobb gondja idén a túlsúly volt, ezért ebben a tekintetben is próbáltak tenni valamit. A sportigazgató Alan Permane szerint sikerült javítani a helyzeten, de még sok munka áll előttük.

„Lecsíptünk egy kicsit, de még mindig van mit tenni. Van néhány jó lépésünk ezen a téren, de egy kicsit még mindig magas a súlyunk. Nem hiszem, hogy annyira rosszul állunk, mint mások, de biztosan nem vagyunk olyan jók sem. Úgy hallottam, hogy néhány autó a súlyhatár alatt vagy teljesen a súlyhatáron van, mi viszont egy kicsit felette vagyunk, viszont az első futamtól kezdve folyamatosan javultunk, és egyre jobban csökkentjük a súlyt” – mondta Permane.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: