DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Gyorsulna az AlphaTauri, de nincs könnyű dolga

A szezont megelőző tesztek alapján úgy gondolhattuk, a Red Bull fiókcsapata lehet a középmezőny legerősebb láncszeme. Egyelőre azonban az AlphaTauri többnyire elmarad a várakozásoktól.

Többször is azt láthattuk, hogy az időmérőn még egészen jót villant az olasz kiscsapat, ám versenytempóban inkább visszafelé lépdel a Gasly-Tsunoda páros. A szerencse is sokszor elpártol tőlük, így mindössze tizenhat egységet gyűjtött eddig a duó, ráadásul nem kis meglepetésre, ebből tízet Yuki Tsunoda és csak hatot Pierre Gasly.

„Miami vegyes érzésekkel töltött el. A szabadedzések után óriási volt a különbség a csapattársamhoz képest, de aztán képes voltam felzárkózni, végül a Q3-ba pedig én jutottam be. Nem is számítottam erre, remek eredményt könyvelhetett el az istálló” – magyarázta Tsunoda az AlphaTauri által kiadott sajtóanyagban.

„A futamon is eleinte csak veszítettem a pozíciókat, de aztán sikerült jobban összerakni a tempómat, összességében egészen pozitívan zárhattam az Egyesült Államokban töltött hétvégét. Utána hazautaztam Olaszországba. Most végre európai pályák következnek, elsőnként a barcelonai, ezeket már jobban ismerem, Barcelonában pedig már a téli teszteléseken az idei autóval is mentünk.”

 

Tsunoda eddig több pontot szerzett, mint Gasly, ami vaskos meglepetés


„Igaz, az időjárás sokkal melegebb lesz, mint február végén. Ez az egyik olyan pálya, amit a legjobban ismerek, 2020-ban a Formula-2-es versenyeken kétszer is negyedikként végeztem itt. Technikás pálya, ahol a magas sebességű szakaszok és a különböző (alacsony, közepes, és magas sebességű) kanyarok széles spektruma megtalálható.”

„Ez egy igazi teszt az autó számára is. Mivel minden istálló jól ismeri az itt szükséges beállításokat, nagyon szoros középmezőnybeli csatára számítok és arra, hogy ezúttal egész hétvégén remekelni tudunk majd. Igaz, úgy vélem, továbbra is szükségesek komolyabb új fejlesztések még a versenyautónkhoz, hogy minden nap kiválóan teljesíthessünk. Jó eredményre számítok Barcelonában, erős pontszerzésre, de az érezhető, hogy nem lesz könnyű dolgunk” – tekintett előre Tsunoda.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: