DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

A Mercedes üzemanyagszállítója szerint nem az ő hibájuk, hogy lassú az autó

A Petronas mossa kezeit, a gyártó leszögezte, semmivel nem rosszabb üzemanyaguk hatékonysága a változtatások után sem, mint amit korábban megszoktak. A hiba máshol keresendő.

Az eddigi öt versenyhétvégét látva teljesen egyértelmű már mindenki számára, hogy 2022 egyelőre tömény szenvedés a gyári Mercedes számára. Ha még néhány további futamon is ennyire a vert mezőnyben végeznek, végképp lemondhatnak idei világbajnoki álmaikról. A hátrány nagyon komoly és a Ferrari, valamint a Red Bull sem fognak leállni a fejlesztésekkel, nehéz lesz a felzárkózás.

Úgy tűnik, a motorerőben sem tudja felvenni a versenyt idén a Mercedes sem a Ferrarival, sem a Red Bull-lal. Ám üzemanyagszállítójuk, a Petronas egyértelműen leszögezte, hogy nem az E10-es üzemanyagra való áttérés miatt zuhant az erőforrás teljesítménye a többiekhez képest, ezért ne is mutogasson rájuk senki.

„Ha minket kérdeznek, kijelenthetjük, hogy a teljesítményünkben szinte semmilyen extra csökkenést nem hozott az, hogy 10%-ra kellett növelnünk a környezetbarátabb alkotóelemek arányát. Semmi problémát nem észlelünk ilyen téren a motor működésében” – mondta el véleményét Andrea Dolfi, a Petronas egyik főnöke, akinek szavait a La Gazzetta dello sport idézi.

A sikerek szárnyán jó volt a kapcsolat, de a visszaeséssel jönnek az ilyen problémák is


„Annyit mondhatok, hogy a célokat, amiket kitűztünk magunk elé a megváltozott üzemanyagokkal kapcsolatban, azt maradéktalanul sikerült is elérnünk. Úgy tűnik, hogy a Mercedes-motorok 2014 óta tartó dominanciája véget ért. A Honda óriásit lépett előre már tavaly is, idén pedig a Ferrari jelentkezett kiváló erőforrással.”

„Nem szeretek más gyártókról beszélni, de emlékszem, hogy nem is olyan régen még a Ferrari teljesített borzalmasan, valamint a Red Bull Honda-motorja sem tudta felvenni a lépést az élen járókkal” – tette hozzá Dolfi.

Eljött a visszaesés, jön a mutogatás és a védekezés?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: