DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Vettel elmondta véleményét a Schumacherrel történt ütközésről

A négyszeres világbajnok a bokszutcából rajtolva, bravúros vezetéssel és némi szerencsével már stabil pontszerző helyen járt, amikor Mick Schumacher egy előzésnél kiütötte.

Megoszlanak a vélemények arról, hogy a két német ütközésénél ki volt a hibás, de első látásra úgy tűnt, inkább Mick Schumacher nézte be és próbált meg egy túlzottan is optimista manővert honfitársával szemben. Mindkét autó komolyan sérült, így Vettel és Schumacher is bukta a pontszerzés biztos esélyét.

„Egyértelműen nagy kár azért, hogy összeütköztük és ezzel mindketten pontszerzéstől estünk el. Meg kell néznem újra a balesetet, de az biztos, hogy mindketten jobban kellett volna, hogy csináljuk a dolgunkat abban az ominózus pillanatban” – idézi Sebastian Vettel szavait a PlanetF1.com.

Vettel nem hordta le jó barátját, de úgy tűnt, inkább Mick Schumacher volt a hibás a csattanásban


A négyszeres világbajnok számára azért is eshetett nagyon rosszul a kiesés néhány körrel a vége előtt, mert egy technikai malőr miatt nem állhatott fel a rajtrácsra, a bokszutcából kellett rajtolnia teljesen utolsóként, de már a kilencedik helyre felkapaszkodva teljesen reálisnak tűnt a bravúros pontszerzés.

„A start előtt gondjaink adódtak az üzemanyagrendszerünkkel és nem tudtunk elkészülni vele időben, hogy felállhassunk a rajtrácsra. Meglepő hiba történt, de aztán rájöttünk a megoldásra és végül elrajtolhattunk a mezőny után.”

„Úgy vélem, ma sokkal jobban viselkedett az autó, többnyire végig forgalomban autóztam a futam során. Úgy tűnt, kicsit gyorsabbak lehettünk volna az előttünk levőknél, de ezt így utólag nehéz megmondani. Nehéz verseny volt, a DRS hatás egy vonatban nem érvényesül, így rettentő nehéz dolgunk volt, ha előzni akartunk” – tette hozzá Vettel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: