DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 9. csütörtök
F1

Norris: Ez fájdalmas hiba volt

Lando Norris összességében elégedett időmérős teljesítményével, de rendkívül sajnálja, hogy gyorskörében elkövetett hibája egy sorral visszavetette, Hamilton elé kerülhetett volna.

A nyolcadik rajtkockát csípte el Lando Norris a McLarennel, ezzel alaposan túlteljesítette csapattársa, Daniel Ricciardo produkcióját. A Q3-ban azonban nem sikerült a tökéletes kör, néhány tizeddel még lassabban is ment, mint az időmérő második szakaszában. Enélkül meglehetett volna a hatodik helyezés is, de a nyolcadikkal sem szomorú.

„Igazából boldog vagyok, nagyon nehéz ezen a pályán egy tökéletes kört is összerakni, könnyű hibázni. Természetesen nem felhőtlen az örömöm az utolsó gyorsköröm miatt, nem mentem olyan gyorsan, mint a Q2-ben. Csak egyetlen apró hibát vétettem, mégis sokba került számomra” – ecsetelte véleményét a fiatal brit a kvalifikáció leintése után.

Norris nem gondolta a kvalifikáció előtt, hogy egyáltalán a Q3-ba bekerül, így elégedett


„Fájdalmas baki lett, mert két pozícióval előrébb is végezhettem volna, jó néhány tizedembe került a hiba, az időeredmények alapján legalább két hellyel előrébb kerülhettem volna. Ez kicsit azért zavar, de összességében így is elégedett vagyok a teljesítményemmel.”

„A hétvége során remek fejlődésen mentünk keresztül az autóval, ahhoz képest, ahonnan indultunk. Arra sem gondoltunk, hogy egyáltalán bekerülünk a Q3-ba, így boldog vagyok és jó esélyeink lehetnek arra, hogy erős pontszerző helyen végezzek vasárnap” – tekintett előre Norris.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: