DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Az Aston Martin megtartaná Sebastian Vettelt

Átláthatóságra van szükség az istállón belül a csapafőnök, Mike Krack szerint. A szakember úgy véli, ez lehet kulcsa annak, hogy Sebastian Vettel a folytatásban is náluk maradjon.

Miután a Ferrarinál megköszönték a munkáját, az Aston Martin csapatához szerződött a német versenyző. Vettel eleinte eléggé szenvedett, ám az alakulatnál töltött első szezon folytatásában egyre jobban ráérzett az autóra, és kétszer is dobogóra állhatott, igaz a Hungaroringen szerzett második helyétől utólag megfosztották, mivel szabálytalannak nyilvánították az autóját.

A négyszeres világbajnok szerződése hamarosan lejár, így egyre több hír jelenik meg arról, miként folytathatja pályafutását, ha egyáltalában a mezőny része lesz még a jövőben. Nemrégiben az is felmerült, hogy esetleg visszatérhetne a Red Bullhoz, ám ezt a pilóta is cáfolta, ráadásul a jelenlegi főnöke is a maradásában bízik.



„Reálisan látja, hogy mit csinálunk. A kérdés az, hogy megpróbáljuk-e egyesíteni azt, amit mi gondolunk, hogy mit kell tennünk, azzal, amit ő gondol, és nyíltak, valamint átláthatók legyünk, jó beszélgetéseket folytassunk, hogy aztán tovább léphessünk. Ő egy kedves srác, egy kedves fickó, és megérti, hogy jelenleg hol vannak a korlátok, de előrébb szeretne jutni” – idézte Mike Krack szavait a GPFans.

Az Aston Martin az idei konstrukciója egyelőre nem tűnik túl versenyképesnek, ám a csapat továbbra is hisz a projektben, és töretlenül dolgozik a sikerek érdekében. Krack és Vettel egyébként már régről ismerik egymást, mivel annak idején még a BMW-Saubernél dolgozhattak együtt, a csapatfőnök pedig most is elégedett a német pilóta hozzáállásával.

„Nagyon versenyképes a hozzáállása a korábbi sikerei ellenére is. Nagyon magas munkamorálja van, amit én is osztok, és nagyra értékelek. Nincs olyan napszak, amikor ne lenne túl késő a munkához vagy beleszólni a dolgokba, szóval ebből a szempontból öröm vele együtt dolgozni” – zárta gondolatait Krack.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: