DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Berger: Egyelőre hiba lenne a Schumacher–Ferrari

Az egykori F1-es élmenő szerint jelenleg még túl korai lenne Mick Schumachert a Ferrarihoz szerződtetni, két-három év múlva jöhet szóba – úgy véli, a német fejében sem járnak ilyen gondolatok.

A tízszeres nagydíjgyőztes két hároméves periódusban is versenyzett a Scuderiánál: 1987 és 1989, aztán 1993 és 1995 között. Mikor először bemutatkozott a csapatnál, két teljes év állt mögötte a Formula-1-ben. Ugyanebben a helyzetben lenne a Scuderia ikonikus versenyzőjének fia, Mick Schumacher, ha már 2023-ban leigazolná a csapat, de Berger szerint az ifjú német számára egyelőre elhamarkodott lenne a feljebb lépés.

„Először is, szerintem ez túl korai lenne Mick számára. Úgy vélem, Micknek először meg kell találnia az útját, meg kell mutatnia idén, hogy képes versenyezni a csapattársával és előtte tud lenni. Ez egy óriási feladatot jelent” – mondta Berger a Motorsport-Total szerint.



„Veszélyes lenne, ha Mick ezen gondolkodna, és nem is hiszem, hogy az jár a fejében, hogyan tud a Ferrarihoz menni. Most a Haasnál kell teljesítenie, a csapattársát kell legyőznie. Azután automatikusan jöhet a következő szint. A Formula-1-ben nem kerül valaki rögtön az élmezőnybe, időbe telik, ezt az időt pedig meg kell adni a srácoknak” – folytatta Berger. A Maranellóban tartalékos státuszt betöltő Schumacher Ferrarihoz igazolása jelenleg egyébként is csupán elmélet, hiszen Carlos Sainz hosszabbításával csak 2025-ben szabadul fel ülés a csapatnál.

„Két vagy három év múlva, ha jól teljesít, akkor lehet azt mondani, hogy ez a megfelelő idő, és el lehet kezdeni tárgyalni róla. Ez most hiba lenne” – tette hozzá az osztrák.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: