DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Sainz: Ricciardo egy sportember

A spanyolt és a Ferrari szerelőgárdáját is lenyűgözte, hogy Daniel Ricciardo első dolgaként az imolai verseny után a csapat bokszába ment, és bocsánatot kért az első körben történt ütközésért.

Sorban a második futamon ért véget az első percekben Carlos Sainz versenye: Emilia-Romagnában már az első sikánon sem jutott túl, Daniel Ricciardo csúszott bele oldalról és forgatta a kavicságyba. A pórul járt spanyollal ellentétben az ausztrál befejezte a versenyt – az utolsó, 18. helyen –, majd a leintést követően a Ferrari garázsába sétált, bocsánatot kérni a kárvallott versenyzőtől és szerelőitől.

„Sokat elmond arról, milyen sportoló és sportember Daniel, hogy rögtön a verseny után, habár nehéz futama volt, első dolgaként bejött a Ferrari bokszába, hogy bocsánatot kérjen tőlem” – idézi az Autosport Carlos Sainzot. „Az összes szerelő ott volt velem, és mind megköszöntük ezt a gesztust. Nincsen bennem neheztelés Daniel irányába amiatt, ami történt.”



„Az ilyen megtörténhet bárkivel, sajnos most én voltam a szenvedő alanya, épp a melbourne-i baleset után. Hát igen, ez van. Ami magát a balesetet illeti, nincs benne semmilyen rejtély, az onboard felvételből jól látható, mi történt, egyértelmű mindenki számára” – folytatta a spanyol. Sainz főként azt fájlalja, hogy két egymás utáni versenyen esett ki, ráadásul az első körökben, így jelentős versenytapasztalatot veszített az F1-75-tel.

„Két nagyon különböző incidens történt hasonló kimenetellel, így a futam 60 köréből semennyit nem tudtam teljesíteni, pedig nagyon hasznos lett volna számomra. Az eredmény annyira nem is fáj, inkább az szerencsétlen, mennyi pályaidőt és kört veszítettem el. A kemény az, hogy egymás után történtek, mert egyébként egy szezonban biztos hibázik egyszer az ember, és biztos kiüti őt egyszer valaki. Ezért fáj jobban, de remélem, letudtam őket már az év elején” – mondta a pontverseny ötödik helyére hátracsúszó Sainz.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: