DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Tsunoda: Még nagyon sokat kell tanulnom

Bízott az autója tempójában, és boldog a hetedik pozícióval Yuki Tsunoda. Az AlphaTauri japán pilótája úgy gondolja, még bőven van tanulnivalója, de elégedett a mostani teljesítményével.

Értékes pontokat szerzett Imolában Yuki Tsunoda, aki fokozatosan javult a versenyhétvége során. A fiatal tehetség, mindössze a 16. helyet szerezte meg az időmérő edzésen, ám a szombati sprintfutamon négy pozíciót is javított, a vasárnapi versenyen pedig a hetedik helyen zárt.

Az AlphaTauri versenyzője szerint ez volt a maximum az esős körülmények között, az eredménnyel pedig abszolút elégedett.



„Hogy őszinte legyek, nem számítottam rá, úgy értem, nem is számoltam ezzel, mert ilyen körülmények között tényleg nehéz megjósolni a dolgokat. Először csak arra koncentráltam, hogy a pályán maradjak, és bíztam az autóm tempójában. Rettentően örülök, hogy pontokat szereztem, különösen a hazai pályánkon” – idézte Tsunoda szavait az F1i.com

A japán pilóta rutinosabb csapattársa, Pierre Gasly előtt zárt, ám ennek ellenére igyekszik reális maradni.

„Nem izgatom fel magamat az ilyesmivel, mert még mindig tanulok! Úgy érzem, még fejlődnöm kell, és sok mindent kell tanulnom. Meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok, Imolában rengetegen figyeltek ránk, és az a rengeteg munka, amit az előző évben, és idén is elvégeztek a gyárban dolgozók, óriási. Boldog vagyok, hogy pontokat szerezhettem nekik” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: