DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Bízik a fejlesztésekben az Alpine vezére

Laurent Rossi, az Alpine vezérigazgatója úgy véli, szép számú fejlesztés van kilátásban az F1-es csapatnál, amelyek hosszú távon akár a világbajnoki címhez is hozzásegítheti őket.

2021-ben a Renault-ról Alpine névre átváltott csapat már többször kifejtette, egyik legfőbb célkitűzésük, hogy száz nagydíjat követően végső győzelmi esélyeket dédelgethessenek. Ha minden úgy marad, ahogyan most, akkor négy éven belül kell ezt teljesíteniük. A Laurent Rossi által említett innováció már a 2022-es korszakváltó szezonra kihatással van, hiszen a francia gárda egy teljesen újratervezett motorral rendelkezik, és még további fejlesztésekre is számíthat a két pilóta, Fernando Alonso és Esteban Ocon.

A Formula-1 honlapjának adott interjújában így felelt Rossi: „Szép mennyiségű fejlesztés van folyamatban, amelyek érkezni fognak. Azt mondtuk, ez egy száz futamra szóló projekt lesz, szóval lépésről lépésre haladunk. Erősen bízom a csapatban. Hogy a munkának meg lesz-e a gyümölcse... ettől is szép a sport.”

laurent-rossi-dppi-bahrein



A vezérigazgató elmondása szerint a karosszériával és a motorral foglalkozó csapatuk rendkívül keményen dolgozott szűk időbeosztással, még karácsonyi szünetük sem volt, mivel nekik valamelyest kevesebb idejük volt, mint másoknak. „Mindez nagy kihívás, és egyben nagy feladat volt, de elképesztő munkát végeztek el, így olyan autónk előtt, amely egész jól fut. Meglátjuk, elég hosszú a szezon” – mondta. 

Rossi Alonso azon kijelentésére is reagált, hogy az A522-es kapcsán még mindig felvetődnek olyan kérdések, amelyekre választ kell adni. Szerinte mindig is lesznek a Formula-1 világában kérdések, ezekre pedig válaszok kellenek. „Tavaly több kérdéssel kezdtük az évet, mint válasszal, és több válasszal fejeztük be, mint kérdéssel. Ugyanazon jól bevett séma szerint fogunk haladni, minden egyes megtett körből okulva, s meglátjuk, hogy mindez válaszként fog-e szolgálni a felmerülő kérdésekre. Remélhetőleg egyre kevesebb kérdésünk marad, de azt gyanítom, még a szezon végéig is lesz belőlük.”  

Előkerült Otmar Szafnauer neve is, róla is szó esett. „Fantasztikus, hogy Otmar köztünk van” – mondta Rossi, majd hozzátette: „Ő egy nagyon tapasztalt csapatfőnök, hozza azt a plusz löketet, amire a csapatnak szüksége volt. Ő egy fantasztikus ember, nagyon egy hullámhosszon jár az agyunk. Lehet, hogy azért, mert ő félig amerikai [félig pedig román származású – a szerk.], én pedig tíz évig tanultam ott. Tetszik a magabiztos, közvetlen kommunikáció, ugyanakkor egy nagyon jó ember.” 

A csapat a Bahreini Nagydíjon Alonsóval a nyolcadik, Oconnal a tizenegyedik helyről rajtolt el, végül pedig mindkét pilótájuk pontszerző helyen futott be, összesen nyolc ponttal lettek gazdagabbak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: