DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 21. hétfő
F1

Verstappen: Nem volt okom beszélni Hamiltonnal

A regnáló F1-es világbajnok úgy érzi, nem volt szükség rá, hogy a téli szünetben felkeresse tavalyi riválisát. A Red Bull holland pilótája ismét elmondta, hogy nem érzi unfairnek a vb-címét.

Az elmúlt időszak legfeszültebb világbajnoki párharcát vívta a 2021-es Formula-1-es szezon során Max Verstappen és Lewis Hamilton, amely végül több kisebb-nagyobb incidens után az utolsó futamon, annak is az utolsó körében, egy vitatott versenyigazgatói döntés után dőlt el a holland javára. A vereséget követően Hamilton hónapokra hallgatásba burkolózott – olyannyira, hogy sokan azt pedzegették, ahogy kár vissza is vonulhat, de erre végül nem került sor.

hamilton-verstappen-2021-dppi



A Daily Mail nemrég arról kérdezte Verstappent, hogy ez idő alatt megpróbálta-e felvenni a kapcsolatot brit ellenfelével: „Nem” – felelte határozottan a Red Bull-lal nemrég 2028-ig hosszabbító versenyző. „Nem lett volna rá ok. Nem láttuk egymást az utolsó futam vége óta. De ez rendben van. Versenyzők vagyunk, akik továbblépnek.”

Verstappen arról is újfent kifejtette a véleményét, mit gondol arról az álláspontról, amelyek megkérdőjelezik a vb-címének jogosságát az Abu Dhabi Nagydíj fináléjában történtek miatt: „A bajnokságot egy egész szezon során lehet megnyerni, nem igaz? Nem az utolsó kör miatt. Néhányan csak azt a versenyt nézik, mert feszültség alakult körülötte, és azt gondolják, helytelen volt a végkimenetele. De ha megnézzük a teljes évet, a cím normál esetben már sokkal hamarabb eldőlt volna. Csak kétszer kiütöttek, és pechem is volt a gumiproblémákkal. Ezeknek a balszerencséknek köszönhetően húzódott el az utolsó nagydíjig.”

„Nézzük meg a statisztikákat! Azok általában lefestik a képet arról, hogyan is alakult az évad. Megértem, hogy az Abu Dhabiban történtek miatt Hamilton ideges volt és nem örült neki, de mint mondtam, egyben kell nézni a bajnokságot. Őrült és elképesztő szezon volt. Nem érdekel, hogy egyesek el akarják venni a csillogást, nem számít. A vesztes fél mindig is panaszkodni fog, de a győztes fél ezt másképp gondolja.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: