DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 3. csütörtök
F1

Russell: Lewis sokkal tapasztaltabb nálam

Már nagyon várja a szezon kezdetét George Russell. A fiatal brit pilóta Lewis Hamilton csapattársa lesz az idén, de elmondása alapján ez nem ad okot arra, hogy megváltoztassa a munkamódszerét.

Komoly lehetőségek előtt áll George Russell, aki korábban beugróként már versenyzett a Mercedes színeiben, 2022-ben pedig már az első teljes szezonját is teljesítheti a német istállónál. A 24 éves versenyző az előzetes esélyek alapján akár a futamgyőzelmekért is harcba szállhat idén.

Bár korábban a Williamsnél esélye sem volt hasonlóra, ennek ellenére nem tervez változtatni a felkészülésén vagy a hozzáállásán.

„Semmi sem változik, mert az eddigi folyamat és rutin, vezetett oda, hogy egyáltalán megkaptam ezt a versenyzői állást. Ugyanúgy fogok aludni, enni és edzeni, mert úgy érzem, hogy abszolút a maximumot nyújtottam azért, hogy a lehető legjobb esélyem legyen a Mercedes ülésére az első helyen” – mondta Russell a RacingNews365 számára.



„Ha úgy éreztem volna, hogy többet is tudnék tenni, akkor úgyis megtettem volna. Szerintem fontos, hogy ne elemezzük túl, vagy ne változtassunk túl sokat egy olyan rendszeren, ami eddig is működött a számomra” – folytatta.

A Mercedes tehetsége tehát ragaszkodik ahhoz, hogy a saját útját járja továbbra is. Habár Lewis Hamilton mellett versenyezni egy igazán nagy kihívás lesz számára, ez nem befolyásolja a döntését.

„A pilótáknak nem lesz könnyű dolguk, mert Lewis egy harcos és versenyző egyben. Abszolút elsődleges célja, hogy önmaga legjobbját hozza, amikor pályára lép Bahreinben az első futamon. Sokkal tapasztaltabb nálam, és tudja, mi kell ahhoz, hogy világbajnok legyen. Tisztában van azzal, milyen felkészülésre van szüksége az előszezon során, hogy készen álljon az első versenyre. Viszont mindenki más. Valószínűleg másképp fogok hozzáállni Lewishoz, ő pedig szintén másképp egy másik versenyzőhöz. Ez így van az összes F1-es pilóta esetében. Meg kell tanulnod, hogy mi a legjobb neked, és tiszteletben kell tartanod, hogy ezt ki-ki hogyan csinálja” – zárta gondolatait Russell.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: