DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

A jövő hónapig vár választ az Andretti

2024-ben érkezne meg az Andretti Autosport, de a jelentkezésükre egyelőre még nem kaptak egyértelmű választ a Nemzetközi Automobil Szövetségtől. Michael Andretti szerint egy hónapot tudnak várni.

Egyre több hír jelenik meg azzal kapcsolatban, hogy az Andretti név ismét visszatérne a Formula-1-be. Az előző esztendő végén  az Alfa Romeo csapatának felvásárlása jött szóba, ám az üzlet végül meghiúsult. Nemrégiben azonban Mario Andretti a Twitteren jelentette be, hogy fia, Michael beadta a jelentkezését az FIA-hoz és 2024-től csatlakozni kívánnak a mezőnyhöz.

Bár a szándékaik igazán komolynak tűnnek, a csapatok és a szövetség részéről is felmerültek aggályok, a csapatvezető pedig nyíltan beszélt a helyzetükről. Amennyiben siker koronázza a terveiket, úgy szeretnének egy amerikai pilótát is az F1-be hozni.

„Gyorsan kell döntenünk, hogy 2024-ben ott legyünk, mert az óra ketyeg. Egy hónapon belül tudnunk kell a válaszukat. Nézzük meg Hollandiában a nézettség növekedését, mióta van egy versenyzőjük. Itt nincs ilyen. Ha egy olyan jó pilótát kapnának, akinek kiváló a rajongótábora, mint Colton Hertának, az szerintem nagyszerű lenne. Számomra ez nem kérdéses. Nem tudom, hogy mi a hátráltató tényező, de remélhetőleg rájönnek. Ahogy mi fogjuk csinálni, az első osztályú lesz minden tekintetben. Nagy terveink vannak, amelyek igazán jót tesznek majd a Formula-1-el” – mondta Andretti a Motorsport számára.



 

„A támogatóim nagyszerűek, azért vannak velünk, hogy versenyképesek legyenek, nem csak azért, hogy elmondhassák magukról, ők is az F1 részesei. Sportemberek, akik több sportfranchise-t fordítottak már meg, amikor nem voltak versenyképesek, most pedig azok, szóval tudják, hogyan kell ezt csinálni. Nagy kár lenne, ha nem sikerülne, jót tenne mindenkinek.”

A szakember édesapja, az 1978-as világbajnok egy friss interjúban beszélt arról, hogy a csapat már formális megállapodást is kötött a Renault-val arról, hogy a franciák biztosítanák az erőforrást. Ezt a fia is megerősítette, de mint elmondta más opciók is léteznek.

„Az első autót ki kellene gazdálkodni, valahogy úgy, ahogyan a Haas csinálja, majd végül saját versenygépet építenénk. Az álmom, hogy itt csináljuk meg, és egy igazi amerikai autót hozzunk létre. Továbbra is jelen lennénk az Egyesült Királyságban, de a tényleges építést itt végeznénk. Nagyon izgatott vagyok, mert már régóta szerettem volna ezt csinálni. Szerintem ez nagyszerű lenne a márkánknak, és egy másik szintre emelne minket. Én a versenyzéssel foglalkozom, és mindig azt akarom, hogy jobbak legyünk” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: