DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
F1

Már két irodája van a Ferrarinál a Haasnak

30-35 ember igazolt át a Ferraritól a Haashoz a költségsapka miatt, Günther Steinerék már két irodát birtokolnak Maranellóban - az együttműködés azonban ettől nem változott meg.

A Formula-1-be való megérkezése óta szoros kapcsolatot ápol a Ferrarival a Haas, az amerikai istálló mindent az olaszoktól vesz meg, amit csak a szabályok engednek és ez az együttműködés annak ellenére sem szakadt meg, hogy az utóbbi két szezon során a mezőny végéig süllyedt a társaság. Most már egy tervező irodát is létesített a Haas Maranellóban, de Günther Steiner szerint ez nem okozott változást a két csapat kapcsolatában.

00118021_607



"Nem mondhatom, hogy drámai változás állt volna be. Mindig is jó volt a kapcsolatunk, de ezt az FIA szabályozza, most sem tehetünk többet csak azért, mert ott ülünk Maranellóban. Ennek egyszerűen kényelmi okai voltak, a költségsapka tette lehetővé a dolgot, a Ferrari tervezte az épületet és voltak elérhető irodák, mi pedig kihasználtuk a lehetőséget. Nyilván van 30-35 ember, aki a Ferraritól hozzánk csatlakozott a költségsapka miatt" - árulta el Steiner.

"Az együttműködés és a kapcsolat nem javult és nem is lett rosszabb emiatt. Minden ugyanaz, csak most egy nagyobb csoporttal ülünk ott Maranellóban. Mindig is voltak embereink a szélcsatornánál és ott is volt irodánk, hogy az embereink le tudjanak ülni, nem kellett ácsorogniuk. Most már két irodánk van, egy a szélcsatornánál, egy pedig ahol a tervezők és az aerodinamikai szakemberek ülnek" - tette hozzá a GPFansnek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: