DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Ferrari: Saját magunk ellen harcoltunk

A 2021-es szezon inkább arról szólt a vörösöknek, hogy bizonyítsák, egy szenvedős év után képesek voltak magukra találni és újra versenyképessé válni. A fejlődés pedig sok összetevőből állt.

2020 elkeserítően alakult a Ferrari számára, a legendás istálló mindössze két dobogós helyet tudott begyűjteni, és évek után először nem szereztek egyetlen győzelmet sem. Egy ilyen évet látva kérdés volt, vajon mennyire kell temetni a maranellóiakat, de az olaszos lendület továbbvitte őket, és 2021-ben, összecsapva a szintén magára találó McLarennel megkaparintották a konstruktőri bajnokság harmadik helyét.

Bár természetesen nagyon élvezték a wokingiakkal vívott párbajt, a Ferrari legnagyobb ellenfele mégsem ők voltak. A csapat sportigazgatója, Laurent Mekies szerint házon belül is volt épp elég kihívás, így riválisok nélkül sem lett volna nyugodt évük. „Saját magunk ellen harcoltunk. Az elején már volt némi önbizalmunk, mert az előző évi autó nagyobb problémái már nem voltak annyira komolyak. Persze ez önmagában még nem ad választ arra, hol leszel az erősorrendben, de azt jelzi, hogy végtére is a jó irányba haladsz, és ez kulcsfontosságú. Nem volt ez sem csodaszer, de tudtuk, hogy jó felé megyünk” – fogalmazott a Motorsport-Total interjújában.

Azt is elmondta, mekkora csalódásként élték meg belülről azt a 2020-as szezont, és mennyire elveszettnek érezte magát a gyár minden részlege. „Nem voltunk elégedettek a teljesítménnyel, nem voltunk elégedettek az aero hatékonyságával, nem voltunk elégedettek azzal, amit a pályán láttunk.” Szerencsére 2021-ben már kezdtek a régi önmagukra emlékeztetni, amiben Mekies szerint több tényező is közrejátszott.



„Sok dolog kellett hozzá: az utcai pályák, a versenyzőink, akik végig fókuszáltak voltak, a megfelelő felkészülés, és az, hogy az autó is megfelelően működött. Nem mondanám, hogy csak ezeken múlt, mert például voltak olyan, lassú kanyaros pályák, ahol hiába volt némi pluszteljesítményünk, nem értük el azt a szintet, amit mondjuk Bakuban vagy Monacóban. Például Budapesten, ami jó verseny volt számunkra, de közel sem annyira, mint Monaco és Baku. Ott más tényezők is voltak. Gumikezelés az utcai pályákon, és hasonlók” – magyarázta.

Persze a vörösök teljesítménye összességében az egész szezonban biztató volt, és remélik, hogy a jövő hét csütörtökön bemutatandó versenygéppel hasonlóan ütőképesek lehetnek; egy olyan csapat, akiktől már most joggal tart a Red Bull és a Mercedes.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: