DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Ricciardo: Tavaly fejlődtem a legtöbbet

Nem is csak a versenypályákra célzott ezzel az ausztrál F1-es, sokkal inkább a személyes fejlődésére, amelyben az is szerepet játszott, hogy sokáig nem mehetett haza és nem láthatta a családját.

Daniel Ricciardo a Red Bullnál töltött szezonok során vált futamgyőztessé és Formula-1-es élmenővé, így sokakat meglepett, amikor az energiaitalosok elhagyva a Renault-hoz igazolt. Ott két év alatt két dobogós helyezést gyűjtött, majd a McLarenhez került, ahol viszont nagyrészt küszködéssel telt a 2021-es idénye – igaz, Monzában mégis ő szerezte a csapat kilenc év utáni első győzelmét.

Az ausztrál mégis úgy érzi, a tavalyi esztendőben fejlődött személyesen a legtöbbet – minderről a Speedcafe.com lapnak nyilatkozva beszélt:

ricciardo-2021-dppi_1



„Úgy vélem, már azzal is átmentem valamiféle – nevezzük úgy – személyes fejlődésen, amikor a Red Bulltól a Renault-hoz kerültem. De szerintem talán két okból is a tavalyi volt a legjelentősebb év ilyen szempontból. Az egyik az a kihívás, amellyel az autó kapcsán szembesültem és ahogy próbáltam összeszokni vele, a másik pedig nyilván az, hogy távol voltam az otthonomtól.”

Ez utóbbival arra célzott Ricciardo, hogy a koronavírus-járvány miatti lezárások és korlátozások miatt hónapokon át nem tudott hazautazni Ausztráliába, s ez is hozzájárult a fejlődéséhez:

„Egyszerűen az, hogy nincs meg az az otthoni komfort vagy családi környezet, amihez hozzászoktál” – magyarázta a versenyző. „Úgy gondolom, amikor otthon élsz, ezt nem is igazán észleled, mert minden ott van előtted. De nyilván amikor elhagytam Ausztráliát és a családomat, jobban észrevettem. És most, hogy ilyen sokáig nem láttam őket, még jelentősebb a dolog. Ezáltal egyértelműen jobban értékelem ezeket a versenyzésen kívüli dolgokat az életben, és szerintem ennek köszönhetően sokat fejlődtem.”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: