DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

„A kapcsolatunk többet ér bármilyen papírnál”

Christian Horner, a Red Bull F1-es csapatvezető szerint a kapcsolatuk a friss világbajnok Max Verstappennel sokkal erősebb, mint akármilyen szerződés: a holland sokáig náluk maradhat még.

Max Verstappen 2015-ben a Toro Rossónál debütált a Formula-1-ben, majd 2016-ban szezon közben ültették át a nagycsapathoz, a Red Bullba. A holland azóta is az energiaitalosokat erősíti, tavaly pedig minden idők egyik legkiélezettebb világbajnoki párharca végén a még mindig csupán 24 éves pilóta fel is ért a csúcsra és megnyerte a világbajnokságot.

horner-verstasppen-redbull-2021



A versenyző a szezonzáró levezető körén is már arról beszélt a rádióban, hogy „további 10-15 évig szeretné” folytatni a Red Bullnál, majd ugyanezt később a médiának nyilatkozva is megismételte. Verstappennel már eleve hosszú távú szerződést írtak alá korábban, amely 2023 végéig szól, de a bikák is alighanem nyitottak arra, hogy még tovább magukhoz kössék a friss világbajnokot.

Christian Horner csapatfőnök ugyanakkor hangsúlyozta: a szerződéseknél sokkal erősebb kapcsolat alakult ki köztük Verstappennel – minderről a Speedcafénak nyilatkozott:

„A kapcsolatok szerintem nem szerződésekről szólnak, hanem éppen hogy magukról a kapcsolatokról. Max majdhogynem fiúként érkezett meg hozzánk, mostanra pedig fiatalemberré vált, s együtt nőtt a csapattal. Úgy vélem, a kapcsolatunk és a közöttünk meglévő bizalom többet ér, mint bármilyen papír. Várom, hogy még sok éven keresztül együtt versenyezzünk Maxszal, és hiszek benne, hogy a legjobb napok még hátra vannak” – jelentette ki Horner.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: