Steward
Balogh Boglárka
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. május 22. vasárnap
F1

Russell szerint jobb, hogy nem győzött Bahreinben

A brit pilóta úgy véli, nem értékelte volna eléggé a sikert, ha első nekifutásra nyer a Mercedesszel. Jobb, hogy pályafutására nem azért fognak emlékezni, mert beugróként győzött a Szahíri Nagydíjon.

George Russell úgy válik a Mercedes versenyzőjévé 2022-ben, hogy korábban egy versenyt már teljesített a csapattal: az emlékezetes 2020-as Szahíri Nagydíjon a koronavírus miatt távolmaradó Lewis Hamilton helyetteseként harcban volt a győzelemért, de végül a csapat bokszutcai hibája és egy defekt miatt csak kilencedik lett. Russell utólag úgy látja: jobb is, hogy annak idején nem ő győzött Bahreinben.

„Azt hiszem, azok, akiknek könnyű dolguk van a pályafutásuk és életük során, amikor ilyen csalódással kénytelennek szembesülni, akkor nehezebben kezelik, talán nem képesek olyan gyorsan felállni belőle” – mondta Russell a Crash.net-nek adott interjúban, melyben arról is beszélt, akkor lesz elégedett, ha világbajnokságot nyer.



„Ezért vagyok hálás, hogy már jó párszor kerültem ilyen helyzetbe, ami ellenállóbbá tett. Szerettem volna megnyerni azt a futamot, de nem akarom, hogy ezért emlékezzenek a pályafutásomra” – folytatta Russell. A brit szeretné, ha sokkal nagyobb bravúrok miatt vonulna be az emlékezetbe:

„A lehető legteljesebb versenyzővé akarok válni, és 20 év múlva úgy akarok visszatekinteni: hihetetlenül erős pályafutásom volt, minden egyes történésnek oka volt, ami erősebb versenyzővé tett. Azt hiszem, hogy a bahreini versenyen a győzelem elvesztése erősebb versenyzővé tesz majd. Bizonyos tekintetben túlságosan tündérmesébe illő lett volna, ha ott győzök, és talán nem értékelem annyira a sikert” – fejtegette Russell, miért jobb, hogy a bahreini beugrás kudarccal végződött 2020 decemberében.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: