Steward
Strommer Benjamin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. május 24. kedd
F1

„Ne vegyük félvállról Hamilton dühét”

Nem szabad garantáltnak venni, hogy Lewis Hamilton 2022-ben a mezőnyben lesz – hangsúlyozza a McLaren-főnök Zak Brown, annak ellenére, hogy a személyes véleménye szerint a nyolcadik vb-cím reményében a brit vissza fog térni.

Az Abu Dhabi Nagydíj óta – több mint egy hónapja – hallgatásba burkolózó Lewis Hamilton sorsa foglalkoztatja a Formula-1 közösségét. A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown is véleményt alkotott, akinek csapatában Hamilton nevelkedett és királykategóriás pályafutása korábbi szakaszát töltötte – habár ők sosem dolgoztak együtt. Az amerikai szerint Hamilton folytatni fogja, de hozzáteszi, ez nem vehető készpénznek.

„Sokként érne, ha abbahagyná, de éppen ezért nem hiszem, hogy bárkinek is szabadna garantáltnak tekinteni, hogy folytatni fogja – amit véleményem szerint tenni fog” – mondja Zak Brown, akit a Crash.net idéz. „Ennek ellenére nem hiszem, hogy el szabadna tekintenünk a frusztrációjától, dühétől. Talán még nem hozta meg a döntését, talán még idő kell neki, hogy döntsön, mivel ha egyszer eldöntötte, azt már nem másíthatja meg.”



„Szóval nem gondolom, hogy ki kellene zárnunk vagy félvállról kellene vennünk ezt az opciót. Személy szerint úgy gondolom, továbbra is égeti az akarás, hogy versenyezzen, és végső soron ez alapján fog döntést hozni. De ez csak egy ember véleménye” – hangsúlyozta Brown, hogy nem beszél Hamilton nevében, csak saját gondolatait fogalmazza meg.

„Ő egy autóversenyző, aki éppen a csúcson van. Biztos, hogy most nagyon mérges, de az autóversenyzők versenyezni akarnak. Harcosnak tartom, aki vissza akar jönni és meg akarja nyerni a nyolcadik bajnoki címét. Nem hiszem, hogy készen állna visszavonulni, a szögre akasztani. Nem hiszem, hogy hagyni fogja, hogy egy incidens visszavonultassa őt” – folytatta Brown.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: