DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Vettel többre számított első astonos évében

Bár az előzéseket és különösen a Fernando Alonsóval vívott csatát nagyon élvezte, a négyszeres F1-es világbajnok nem tagadta, hogy jobb eredményekben bízott a 2021-es szezon során.

Sebastian Vettel 2021-ben érkezett meg az Aston Martinhoz, ám míg egy évvel korábban a csapat még Racing Pointként egy győzelmet és több dobogós helyezést is szerzett és harcban volt a konstruktőri vb-bronzért, tavaly hátraesett a középmezőny második felébe, így a németnek mindössze egyetlen pódium jutott (plusz még egy a Hungaroringen, amelyet kizárással elvettek tőle).

A négyszeres F1-es világbajnok nem is tagadta, hogy ennél többre számított előzetesen – amikor a Formula1.com arról kérdezte a 34 éves pilótát, hogy ezt várta-e első Aston Martinnál töltött évében, így felelt:

vettel-aston-2021-dppi



„Igen is, meg nem is. Úgy gondolom, a csapat nagyszerű: nagyon élveztem velük dolgozni, és nyilván nagy volt a változás. De eredmények tekintetében nyilvánvalóan nem ezt vártam. Az egész csapat és én magam is többen bíztunk. Úgy vélem, elég rosszul érintettek minket a szabályváltozások, hiszen 2020-ban remek volt az autó, tavaly viszont nem. Megtettük, amit meg tudtunk tenni.”

Egyfajta vigaszt jelenthetett Vettel számára, hogy ő nyerte el 2021-ben a legtöbb sikeres manőverért járó Előzés-díjat, amelynek azonban csak részben örült a német – igaz, annak örült, hogy bár a középmezőnyben, de újra együtt csatázhatott egykori nagy riválisával, Fernando Alonsóval:

„Hosszú év volt, sok előzéssel. Egyértelmű, hogy volt néhány időmérő edzés, amely nem alakult kedvezően számunkra, s így a futamon kellett felzárkóznunk, ami olykor jobban sikerült, mint máskor. Élveztem ezt. A középmezőny nagyon szoros, Fernandóval pedig mindig különleges csatázni. Elég rég volt már, amikor harcoltunk, elő is jött néhány emlék: legutóbb, amikor rendesen meg tudtunk küzdeni, a bajnokságért mentünk. Jó móka volt, de nyilván szeretnénk előrébb jutni a mezőnyben, és fontosabb trófeákért harcba szállni” – fogalmazott Vettel, aki reméli, hogy a 2022-es új szabályok erre lehetőséget is adnak neki és az Aston Martinnak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: