DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Villeneuve: Rosberg is felkelt egyszer úgy, hogy abbahagyja

A Formula-1 kanadai világbajnoka szerint még jót is tesz a sportnak a botrányos szezonzáró Abu Dhabiban, hiszen Hamilton harciasan fog visszatérni – hacsak nem határozza el hirtelen, amit annak idején Rosberg.

Az 1997-es világbajnok szerint a megérdemelt ember nyerte a vb-címet 2021-ben: sőt mi több, az Abu Dhabi Nagydíj botrányai használnak a sportnak, részben a hírverés, részben a történtek miatt 2022-ben várhatóan elszántabban küzdő Lewis Hamilton miatt.

„A szezonzáróra adott reakció attól függ, az illető Verstappen- vagy Lewis-rajongó. Izgalmas volt, a teljes szezon alapján pedig Max megérdemelte a bajnokságot. Végig a legjobb volt, futamról futamra” – mondta a Motorsport.com-nak Villeneuve, aki januárban újra Amerikában versenyez, a Daytona 500 NASCAR-futamra próbál kvalifikálni.

„Jót is tesz a sportnak, mivel Lewisnak most vissza kell vágnia a nyolcadik bajnoki címéért, és agresszívan kell küzdenie, hogy megnyerje. Végső soron volt mit írni a lapokban. Volt egy kis ellentmondás, de az mindig van, ha az utolsó futamon dől el” – vélekedett Villeneuve, aki szavai alapján nem tartja olyan botrányosnak Abu Dhabit, mint sokan mások, elsősorban a Mercedes tábora.



Míg Villeneuve agresszívan küzdő Hamiltonra számít, nem szűnik a spekuláció, folytatja-e egyáltalán a hétszeres világbajnok. A kanadai valószínűtlennek tartja a visszavonulást, de azt beismeri, hogy Nico Rosberg is meglepett mindenkit döntésével a 2016-os vb-cím után.

„Nos, ki tudja? Senki sem számított arra, hogy Rosberg nem tér vissza. Egy reggel felkelt és közölte mindenkivel, hogy már nem érez szenvedélyt a versenyzés iránt. Nem úgy tűnik, hogy ez a helyzet most Lewisszal, de ki tudja? Nehéz falat rájönni, mi járhat az emberek fejében, ha egy szezon ilyen hosszú. Az ember azt hiszi, hogy tudja, mi lesz a vége, aztán nem az történik, amire számított, és azt érzi, elvették tőle. Szerintem elég negatív a reakció, ami érkezett, de nincs mese, újra menni kell” – mondta az 1997-es szezon világbajnoka.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: