DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Honda-főnök: Túl hamar szálltunk ki

A döntés korai volt, de végül a Honda elérte F1-es szerepvállalásával, amit akart: a Red Bull-lal szövetkezve azt a célt tűzték ki, hogy három éven belül bajnokok legyenek, és éppen ez történt.

A Honda, amelynek legfrissebb Formula-1-ben, motorszállítóként töltött időszaka hét szezont ölelt fel, 2020 októberében jelentette be, hogy befejezi élvonalbeli projektjét. Pedig a hibrid erőforrás ekkor kezdett el egyre erősebb eredményeket elérni: a Red Bull partnereként több futamgyőzelmet szereztek már és egyre tartósabban a Mercedes fő üldözőjévé váltak. A felfelé ívelő tendencia pedig folytatódott, mikor nem volt visszaút, a márka 2021-ben világbajnoki címet szerzett – először 1991 óta. A Formula-1-es program vezetője, Masashi Yamamoto is úgy érzi, a kiszállásról szóló döntés elhamarkodott volt.

„Személy szerint egyetértek ezzel. De ez nyilvánvalóan egy vállalati döntés volt, én pedig megértem, milyen irányba akar menni a vállalat, szóval végső soron el kell fogadnunk. De képzelőerővel mindig rendelkezünk, így reméljük, hogy egy napon a Honda visszatér az F1-be” – mondta az Autosportnak Yamamoto.



„Természetesen szomorú, de 2020 októbere óta tudatában voltunk. Ezért tudtuk, hogy a 2021-es évet meg kell nyomnunk. Máshogy álltunk hozzá, más szemmel néztük a döntésre, megpróbáltunk mindent beleadni, hogy a megmaradt időben jól teljesítsünk. A bajnokság megnyerésére összpontosítottunk a tavalyi évben, és azt hiszem, elvégeztük a munkánkat az F1-ben. Elértük a célunkat a kijelölt időkeretben” – beszélt arról, hogy a Honda F1-es szerepvállalására sikeresként kell tekinteni.

A célra vonatkozó kijelentését meg is magyarázta: már mikor elkezdtek együttműködni a Red Bull-lal, az volt az elképzelés, hogy három éven belül világbajnokok legyenek. „A mi célunk és az ő céljuk is az volt, hogy három éven belül megnyerjük a bajnokságot. Pontosan ez történt 2021-ben. Ez egy nagyszerű sztori, különösen azt tekintve, mennyi erőfeszítést öltünk bele.”

2022-ben hivatalosan a Honda már nem lesz jelen a Formula-1-ben, de a gyakorlatban a jövő évi motor még a japánok mérnöki stábjának terméke, ráadásul támogatást is fognak nyújtani a szezon során.

„A Red Bull Powertrains neve alatt fut majd, de támogatást adunk, hogy az AlphaTauri és a Red Bull jól teljesítsen. De igen, ez már egy másféle kapcsolat lesz, az biztos. Kihívást fog jelenteni, de az is igaz, hogy erősebb és egységesebb csapattá akarnak válni azzal, hogy minden házon belülre kerül. Mi, a Honda az erőforrásainkkal támogatni akarjuk őket, amennyire csak lehetséges, hogy ez a projekt sikeressé váljon” – egyértelműsítette, hogy a Honda aktívan szerepet vállal a 2022-es idényben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: