DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

A Mercedes tagadja, hogy el akarnák távolítani Masit

Ellentmondásos és nagy port kavaró döntésekkel ért véget a 2021-es világbajnokság, egy nívós brit híroldal szerint pedig a Mercedes azért vonta vissza fellebbezési szándékát, hogy eltávolítsák Masit.

A Mercedes azonnal jelezte fellebbezési szándékát, miután nem talált kivetnivalót a biztonsági autós fázis újraindítását illető procedúra újraértelmezésén az FIA, így Max Verstappen megszerezte első világbajnoki címét az addig nyolcadik végső sikere felé szélsebesen hasító Lewis Hamilton kárára.

Azonban ebből a fellebbezésből végül nem lett semmi, hiszen mint ahogyan írtuk, a Mercedes azonnal jelezte, hogy élni fognak a fellebbezési lehetőségükkel, végül visszaléptek. Az Ezüst Nyilak nem tették tiszteletüket az FIA díjátadó gáláján sem és Lewis Hamilton azóta eltűnt a közösségi médiából.



A BBC információi szerint az állt a Mercedes azon döntése mögött, miszerint végül mégsem nyújtanak be fellebbezést, hogy megegyeztek az FIA-val abban, hogy Michael Masi, az F1 versenyigazgatója és Nikolas Tombazis, az együléses versenyautók technikai igazgatója is távozik pozíciójából még a 2022-es szezon kezdete előtt.

Most azonban a Planet F1 azt írja, hogy a Mercedes határozottan tagadja, hogy bármiféle hasonló oaktumot kötöttek volna a Nemzetközi Automobil Szövetséggel, és csak azért vonták vissza fellebbezési szándékukat, mert biztosították őket afelől, hogy az FIA komolyan kivizsgálja majd a történteket.

Ha igazán szereted a motorsportokat, akkor van számodra egy jó hírünk: nemcsak a Facebookon, de már az Instagramon is megtalálsz bennünket. Kövess minket a legjobb képekért az Instán is!

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: