DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
F1

Russell: Ez lesz a legintenzívebb évem

Készen áll a Mercedesnél való szereplés jelentette kihívásokra a fiatal brit, de tudja, hogy nemcsak a pályán, hanem azon kívül is több feladat vár rá. Több okból is izgatottan várja a 2022-es F1-es idényt.

Három Williamsnél eltöltött esztendő után idén már a Mercedes Formula-1-es alakulatát fogja erősíteni George Russell, aki így először kap lehetőséget arra, hogy élcsapatnál bizonyíthassa a tehetségét, ráadásul mindezt a világbajnokság történetének legsikeresebb pilótája, Lewis Hamilton oldalán teheti meg. Már csak emiatt is izgalmas szezon vár a brit versenyzőre, aki viszont felkészült rá, hogy a rekordot jelentő 23 futamos naptárral és a pályán kívüli teendőkkel együtt rendkívül sűrű időszak elé néz:

russell-dppi-mercedes-teszt-2021



„Úgy gondolom, az év elején elmegyek egy jó kis nyaralásra. Szerintem ez fontos, mert ez az év lesz a legintenzívebb életemben a versenyek szempontjából, de a pályán kívüli marketinges dolgok tekintetében is” – idézi Russellt a Motorsport.com szaklap. „A Williamstől érkezem, ahol ilyen téren szerencsés voltam, hiszen a helyzetünkből adódóan nem sok reklámeseményen kellett részt vennem, míg a Mercedesnél rengeteg a szponzor és a pilótáknak is sok kötelezettségük van. Ráadásul mindezt a koronavírus-járvány szempontjából kell néznünk: minden fel fog pörögni, hiszen 18 hónap kiesett a partnereknek. Versenyzés terén és a pályán kívül is rendkívül intenzív év lesz. Január elején ezért kiveszek egy tíz nap szabadságot, aztán a hónap közepén belecsapok a lecsóba.”

Russell azt is elmondta, hogy szerinte 2022-ben a fejlesztés lesz a kulcs a Formula-1-es istállók közötti versengésben, így emiatt is érdeklődve várja az új technikai szabályokot hozó évadot: „Nagyon izgatott vagyok, hogy láthassam az új autókat és azt, hogy kinek mit kínálnak. Már ez is rendkívül izgalmas, de azt is várom már, hogy részesévé váljak az autó fejlesztésének, amely drasztikusan fejlődni fog a szezon során, hogy együtt dolgozhassak a tervezőkkel, hogy dolgozhassak a szimulátorban. Nem feltétlenül az fog nyerni, aki az első futamon a leggyorsabb lesz, és biztos vagyok benne, hogy lesznek érdekes megoldások és lesz néhány esélytelenebb csapat, akik remekelni fognak az első teszteken és versenyeken. Az lesz a legjobb, aki a leggyorsabban és a legjobban fejleszt, és leteszi az alapokat a következő évekre. Mérnöki szempontból is izgatottan várom ezt a részét.”

„Emellett természetesen az is nagyon izgalmas, hogy Lewisszal alkothatok egy csapatot: kivételes helyzetben vagyok, hogy a valaha volt legjobb mellett versenyezhetek. Ez is egy lenyűgöző lehetőség arra, hogy pilótaként fejlődjek és lássam, hogyan boldogulok.”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: