DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Új szintet képvisel mérnöke szerint Schumacher

A Haas F1-es pilótája mellett dolgozó Gary Gannon elmondta: a többi versenyzőhöz képest sokkal részletesebb és teljesebb visszajelzéseket ad a második idényére készülő német az autójáról.

Ugyan pont nélkül zárta újoncévét a Formula-1-ben a sereghajtó Haasban ülő Mick Schumacher, s a teljes idényt futó versenyzők közül csak csapattársát, Nyikita Mazepint előzte meg a vb-tabellán, a körülötte dolgozók vagy épp a versenytársak már többször is méltatták a fiatal pilóta hozzáállását és munkamorálját. Most ebbe a sorba állt be Gary Gannon, Schumacher versenymérnöke, aki a Motorsport Magazinnak nyilatkozott a németről:

mick-schumacher-2021-dppi



„Sokat tanultam a versenyzőim mellett, de Mick rendkívül profi, nyugodt és mindig nagyon világosan fogalmaz. Szóval könnyű neki reagálni és nem kell stresszelnem ezen. Amikor olyan helyzet adódik, mint például Imolában, amikor letört az első szárnya, ez segít. A múltban voltak olyan szituációk, amikor a legjobbamat kellett nyújtanom, hogy igyekezzek lehűteni a kedélyeket. Mick nagyon jól kezeli az érzelmeit, képes az irányítása alatt tartani őket.”

Gannon azt is elmondta, hogy Schumacher sokkal részletesebb visszajelzéseket ad versenyzőtársainál, amikor az autóban tapasztalt érzésekről és a beállításokról kérdezik őt: „Ezt a dokumentumot minden pilótánk kitölti, de amilyen mélységű információkkal szolgál, az egészen új szintet képvisel, mivel igyekszik teljesen tiszta képet adni nekünk arról, hogy mit érzett. Érdekes ez a versenyzőkkel, mert olykor azonnal adnak visszajelzést az autóról, majd elmennek, s csak később mennek bele a részletekbe. Kevin [Magnussen] sokszor csinálta ezt. Elment, majd később hozzátette, hogy ’igazából ez a problémám’.”

„Ha Mick távozik a megbeszélésről, akkor csak később jön vissza ezzel a dokumentummal, miután több ideje volt átgondolni. Néha csak akkor jön rá, hogy a stabilitás hiánya volt a gondja egy kanyarbemeneten, míg korábban az alulkormányzottságra gyanakodott. Ezért megy mélyen bele a részletekbe, így jobban megértheti az autót, s csak akkor adja át ezt nekünk, így mi is jobban tudunk változtatni a beállításokon.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: