DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

TOP 5: Ők voltak a legjobbak Rosberg szerint

Nico Rosberg felvázolta, szerinte kik voltak a 2021-es szezon legjobb versenyzői. A német többször hangoztatta idén, mennyire szurkol Lewis Hamiltonnak, de vajon őt vagy riválisát tette az első helyre?

Nico Rosberg 2016-ban megszerzett világbajnoki címe után úgy döntött, visszavonul a versenyzéstől, ám nem távolodott el teljesen a sportágtól. A német azóta tévés szakértőként és az Extreme E csapatfőnökeként tevékenykedik, de saját YouTube-csatornáját is rendszeresen feltölti tartalommal. Utóbbi felületen, egy videóban osztotta meg követőivel azt is, kik voltak szerinte a szezon legjobb versenyzői. 

„Első helyre tenném Verstappent, mert ő egyszerűen fenomenális volt! Teljesítményének szintje a kvalifikációk nagy részében, és az egész éven át tartó kitartása… a szint, amit Lewis ellen elért… valószínűleg minden idők legjobbja volt” – fogalmazott Rosberg. „Lewis, a Mercedes és kettejük dominanciája ellenére Verstappen várakozáson felül teljesített. Ráadásul a kerék a kerék elleni csatákban, amikben Lewis a legjobb… Max talán még nála is jobb volt. Egyszerűen őrület!” – tette hozzá.

Hangsúlyozta, Verstappen még a legnehezebb pillanatokban is elképesztő szinten teljesített. „Szinte még jobb, amikor nagy a nyomás! Én három tizeddel lassabb lettem olyankor, ő két tizeddel gyorsabb. Őrület! Nem tudom, hogyan csinálja!” – magyarázta a német világbajnok, majd leszögezte: ez az oka, amiért Verstappen a listáján az első számú. „Valószínűleg ő az, ha az egész szezont nézzük. Ha figyelembe vesszük a balszerencsét is… abból több jutott neki. Szóval Verstappen az első, Lewis a második.”

Mint mondta, Hamiltonnak hullámzó szezonja volt: többnyire fent és lent. Rosberg szerint ennek fő oka, hogy az autó teljesítménye is hullámzó volt egy kicsit. „Valtteri néhányszor legyőzte őt a kvalifikáción, ezért helyezném Lewist csak a második helyre, Verstappent pedig az elsőre.”



Az élmezőny után Rosberg kiemelte a többi pilóta közötti legjobbakat, akik számára egyértelműen Lando Norris és Carlos Sainz voltak. Őket választotta az év következő legjobb pilótáinak, de megküzdött vele, hogy melyiküket helyezze feljebb. „Határozottan ott a helye Landónak… hiszen számára nehéz volt a szezon második fele, de összességében fantasztikusan teljesített. Majdnem megnyert egy futamot, szerzett pole-pozíciót, Monzában pedig második lett. Sokszor volt a csúcson, amelyek világbajnoki szinthez hasonlíthatók. Kivételes vezetői képességekkel rendelkezik, ezért is tenném őt a harmadik helyre” – fejtette ki a német. 

Ugyanakkor gyorsan leszögezte, Norrissal egyenrangúnak tartja Sainzot is, épp ezért szerinte ő is ugyanúgy megérdemli a harmadik helyet. „Utána következik a ‘Smooth Operator’, azaz Carlos, aki így negyedik, bár ez nem igazán fair. Az egész szezont kell néznünk, és ő végig nagyszerű munkát végzett. A Ferrarinál töltött első évében legyőzte Charles-t. Úgy értem, Sebastiannak esélye sem volt Leclerc ellen, erre jön Carlos, és megveri őt. Tudjátok, milyen szint ez?” – fejtegette Rosberg, majd arra a következtetésre jutott, hogy inkább mégis a harmadik helyre teszi Sainzot, Norrissal együtt.

„Tegyük őt is a harmadik helyre, és akkor Leclerc mehet az ötödikre, mert tudjuk, mennyire jó, és idén is voltak kivételes pillanatai” – mondta, majd a TOP5 mellé azért gyorsan hozzáfűzte, számára a hatodik helyen is holtverseny alakult ki, méghozzá Pierre Gasly és Fernando Alonso között.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: