DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

Nem lesz első számú a Ferrarinál 2022-ben

A csapat csak akkor dönt arról, hogy Leclerc-t vagy Sainzt előnyben részesítse, ha egy fontos pozíció lesz a tét az egyéni világbajnokságban. Addig is egyenlő státuszt kap a két pilóta.

A Ferrari egészen 2024-ig kötött szerződést Charles Leclerc-rel, jelezve, hogy a monacói tehetséggel együtt képzelik el a jövőt, de Carlos Sainz gyorsan beilleszkedett a csapatba, és már 2021-ben kollégája előtt végzett a pontversenyben. A két versenyző hasonló teljesítménye miatt értékes pontokat vehet el egymástól a következő szezonban – mikor a csapat célja visszatérni az élmezőnybe –, azonban az évad elején nem lesz kedvezményezett versenyző: csak később, az eredmények alapján dől el, beáll-e a csapat Leclerc vagy Sainz mögé.

„Ami a versenyzőket illeti, ahogy sűrűn elmondtuk, a pályán látottak fognak diktálni. Az elsődleges mindig a csapat, az viszont nem kétséges, hogy ha egy fontos pozícióért lesznek versenyben a bajnokságban, akkor a pálya fogja megmondani, kit vegyünk előbbre” – beszélt arról az Autosporton idézett Binotto, milyen irányelvet követnek.



„Időnként nem csupán a versenyző tehetsége vagy képességei döntenek, mert a versenyző lehet balszerencsés, támadhatnak megbízhatósági gondjai vagy történhetnek balesetek. Ezért nem gondolom, hogy ezen a ponton szükség van első és második számú versenyző kinevezésére, és egészen biztos, hogy nem lesz ilyenünk. Egyszerűen a pályapozíció alapján tárgyalunk erről, amikor ideje lesz” – beszélt arról a csapatvezető, hogyan fognak dönteni, ha egyik versenyzőt támogatni kell.

Binotto mellett a Ferrari sportigazgatója, Laurent Mekies is szót ejtett a pilótapárosról: ő a csapat legnagyobb erősségének nevezte Leclerc és Sainz duóját.  „Ez a mi legnagyobb erősségünk. Nemcsak megosztják velünk a tapasztalataikat, de hajlandóak visszatekinteni is és közösen dolgozni velünk a problémán. Más szavakat használnak, így egyeztetjük aztán a dolgokat. Nem is mindig értenek egyet, ami egy újabb esély arra, hogy alaposabban elemezzünk mindent. Röviden, ők ketten jól dolgoznak együtt. Ahogy Carlos és Charles kiegészítik egymást, az most a lehető legjobb” – mondta Mekies.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: