DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Webber: Ki tudja, mi járhat most Hamilton fejében

Miközben még mi magunk sem ocsúdtunk fel teljesen a vasárnap történtek után, Mark Webber szerint Lewis Hamilton fejében akár az is megfordulhatott, hogy szögre akasztja a bukósisakot.

Úgy érkezett meg Abu Dhabiba Lewis Hamilton, hogy le kell győznie Max Verstappent a pályán ahhoz, hogy nyolcszoros világbajnok legyen. A rajtnál magához is ragadta az irányítást a brit és végig kontrollálta a versenyt, azonban az események – számára – szerencsétlen alakulása miatt kicsúszott a kezéből a végső siker.

Korábban Mark Webber is közel került a világbajnoki címhez, talán saját tapasztalatból mondta a Channel 4-nak, hogy akár az is megfordulhatott most a 36 éves mercedeses fejében, hogy felhagy a száguldó cirkusszal.



„Továbbra is úgy gondolom, hogy 2022-ben is a Mercedes és a Red Bull lesznek a topon, az pedig nem is kérdéses, hogy Hamilton jövőre újra megpróbálja megnyerni a bajnokságot” - kezdte az ausztrál.

„Ami viszont érdekes volt a nyilatkozatával kapcsolatban, hogy a végén volt egy olyan megjegyzése, hogy 'majd meglátjuk, mi lesz jövőre'. Emlékszem, egyszer Roger Federer is ezt mondta az egyik Australian Open után: 'Talán jövőre találkozunk!'”

„Szóval ki tudja, mi járhat most a fejében... Az bizonyos, hogy az édesapja a leintést követően azt mondhatta neki, hogy büszke arra, amit eddig elért karrierje során” - mondta Webber, aki amiatt is méltatta Hamiltont, hogy nem ment bele piszkos manőverekbe az utolsó körben.

Ha igazán szereted a motorsportokat, akkor van számodra egy jó hírünk: nemcsak a Facebookon, de már az Instagramon is megtalálsz bennünket. Kövess minket a legjobb képekért az Instán is!

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: