DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Vettel elmondta, mi a fő gond az idei Aston Martinnal

A négyszeres F1-es világbajnok megjelölte azt a fő területet, amelynek köszönhetően szenvedősen alakult a 2021-es szezonjuk, s amelyen jó gumikezeléssel és stratégiával igyekeztek úrrá lenni.

A Racing Pointból átalakult Aston Martint jelentősen sújtották az idei padlólemezt érintő szabályváltozások, így a tavaly még olykor harmadik erőnek is tűnő csapat visszaesett a középmezőny második felébe, s mindössze egyetlen dobogós helyezést szerezve pillanatnyilag a hetedik helyet foglalja el a konstruktőri vb-tabellán. Az istállónál első évét töltő Sebastian Vettel tudni véli, mi lehet a fő probléma a 2021-es versenygéppel:

vettel-aston-2021-dppi



„Voltak versenyeink, ahol nagyon jónak tűnt a futamunk, máskor viszont rettenetesen szenvedtünk. Összességében az számít, mennyire vagy versenyképes. Márpedig ilyen szempontból szerintem az autónknak kissé túl nagy a légellenállása” – vélekedett a német, akit a Motorsport.com idéz. „Nem épp a leghatékonyabb autóval rendelkezünk, ráadásul nincs elég leszorítóerőnk. Szerintem ez a fő gyengeségünk, amelyen nehéz is felülkerekedni.”

Vettel arról is beszélt, hogy jó gumikezeléssel és ezáltal a több taktikai lehetőséget kihasználva igyekeztek kompenzálni az autó gyengeségeit: „Néhány pálya segített, más helyszíneken azzal jutottunk túl ezen, hogy jó beállítást találtunk és jól bántunk a gumikkal, aminek köszönhetően jó stratégiát találtunk.”

„Összességében úgy érzem, ha a megfelelő tartományba hozzuk az autót, akkor viszonylag jól tudunk teljesíteni vele és pontokat szerezhetünk. Először is, nem egyszerű betalálni ebbe a tartományba, másrészt pedig rendkívül színvonalas mezőnyben versenyzünk. Úgy fest, a szezon közben talán más csapatok többet fejlődtek, mint mi” – mondta el a négyszeres világbajnok, aki hozzátette: a színfalak mögött viszont egyértelműen fejlődik az Aston Martin, de az új szabályokat és ezzel nagy esélyt hozó 2022-es szezon viszonyai így is megjósolhatatlanok szerinte.

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: