DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Horner: Csapatként jobbak vagyunk

A Red Bull csapatvezetője a vb-küzdelmek végkimenetelétől függetlenül úgy érzi, jobb munkát végeztek csapatként az idei F1-es szezonban a hibrid érában először megszorongatott Mercedesnél.

Az elmúlt évek legkiélezettebb világbajnoki harcát láthatjuk idén a Formula-1-ben Max Verstappen és Lewis Hamilton, valamint csapataik, a Red Bull és a Mercedes között. Az egyéni pontversenyben a holland vezet két futammal a vége előtt, de mindössze nyolc pont az előnye a címvédővel szemben, míg a konstruktőröknél az Ezüst Nyilak ennél is kisebb különbséggel, öt egységgel vezetnek az energiaitalosok előtt.

horner-redbull-2021



A vb-címekért folyó csaták tehát még teljesen nyitottak, Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke ugyanakkor a Channel 4 interjújában határozott választ adott a kérdésére, hogy jobbnak gondolja-e magukat az elmúlt hét szezont uraló Mercedesnél:

„Csapatként igen, szerintem jobbak vagyunk. Úgy vélem, sikerült összeraknunk ezt a hadjáratot, s egyelőre több versenyt nyertünk. Volt némi balszerencsénk is menet közben, de ki tudta ilyen helyzetbe hozni a Mercedest az elmúlt hét évben? Soha nem voltak ilyen pozícióban. Egyszerűen csak élvezzük a harcot, a kihívást, a versengést. Ha ezt sikerül véghez vinnünk vagy legalább egyik bajnokságot megnyernünk Abu Dhabiban, az szerintem lehet, hogy a legkomolyabb eredményünk lenne.”

A Red Bull számára aggasztó lehet, hogy az utolsó két futamon egyértelműen a Mercedesnél volt az előny tempó tekintetében, Horner szerint azonban így is megnyerhetik a világbajnokságot: „Szerintem így is képesek lehetünk rá. Örülök, hogy mi érkezünk meg előnyben az utolsó két fordulóra, mert most jön a mindent eldöntő szakasz. A dzsiddai pálya lenyűgöző lesz: olyannak érződik, mint egy nagy tempójú Baku, szóval érdekes lehet. Ami szerintem biztató volt számunkra Katarban, hogy az egyenesbeli tempójuk egy szinten volt a mi autónkéval. Ez biztató az utolsó két versenyre.”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: