DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 3. csütörtök
F1

Elárulta Verstappen, mit vizsgált a szárnyon

A sprint után természetesen nemcsak a frissen lefutott 24 körös száguldás érdekelte a médiát, hanem az az egész napossá kerekedett ügy is, amibe Max Verstappen belekeverte magát.

A sprintkvalifikáció második helyezettje ma kevésbé az eredményei, inkább a pályán kívüli történések miatt szerepel a sajtóban. Tegnap az időmérő leintése után nézelődni kezdett Lewis Hamilton Mercedese körül, majd meg is tapintotta annak hátsó szárnyát. Nem volt egy olcsó érintés, a hollandot a versenyfelügyelők bő félnapi gondolkodás után 50 000 eurós csekkel jutalmazták.

A sprint után adódott igazán lehetőségük az újságíróknak, hogy kifaggassák a történetről a vb-éllovast. Verstappen nem is titkolta, mit nézegetett annyira Hamilton szárnyán, amit aztán –pontosabban a DRS-ét – szabálytalannak minősítettek, és kizárással sújtották a britet. „Egyértelműen a szárnyat vizsgáltam. A felvételeken tisztán látszik, mit csináltam. Ellenőriztem, hogy hajlékony volt-e a szárny abban a pillanatban” – magyarázta a Red Bull-pilóta a sajtótájékoztatón, melyen a Formula.hu is jelen volt.



Szerinte igenis kérdéses alkatrészről beszélhetünk, amivel olykor szemmel láthatóan nem stimmel valami. „Természetesen átbeszéltük, mit lehet figyelni. Egy bizonyos sebességnél úgy tűnik, hogy hajlik a szárny. Pedig a szezon elején módosítani kellett rajta. Ezért vetettem rá egy pillantást” – mondta Verstappen, majd újságírói kérdésre pontosított. „Nem a DRS-t néztem.”

Arra is reagált, hogy ezért mekkora összeget kénytelen kicsengetni a versenyfelügyelőknek. Őszintén reméli, hogy jó helyre kerül a pénze. „Nagy összeg. Remélem, hogy kellemesen megvacsoráznak belőle, sok drága borral. Meghívhatnak engem is, fizetem még azt is” – humorizált a holland.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: