DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Webber: Vettel ilyet sosem csinált korábban

Sebastian Vettel volt az egyetlen versenyző, aki megkísérelte a slickre váltást Isztambulban: a taktika nem jött be, korábbi csapattársa azonban méltatja a német merészségét – a múltban inkább az volt a jellemző rá, hogy másra várt.

Egyetlen kör erejéig bukkant fel a Török Nagydíjon a száraz pályás abroncs: Sebastian Vettel és az Aston Martin a 36. körben kísérelték meg a váltást. A pálya állapotát azonban rosszul mérték fel, és a kockáztatás nem jött be: a kör végén Vettel vissza is ment az intermediate abroncsért. A négyszeres világbajnok magára vállalta a hibát: a csapattal közösen tanakodtak a gumiválasztásról, de végső soron az ő döntése volt a bokszba jönni. A plusz kiállás és lassú kör is közrejátszott abban, hogy a német végül mindössze 18. pozícióban végzett.

„Az igazat megvallva tetszett, mert ilyet általában sosem szokott csinálni” – beszélt Vettel rizikójáról egykori csapattársa, Mark Webber az F1 Nation podcastben. „Sosem ő hozta meg az első döntést, mindig megvárt valaki mást, hogy kísérleti nyúl legyen. Most valami hihetetlennel próbálkozott meg – elképzelésem sincs, mire számított.”



A Red Bull egykori versenyzője szerint Vettel azt tartja szem előtt, hogy nagyot robbanthasson az Aston Martinnal: „A csapatot érdekli az a pár pont, de Vettelnek nem jelent sokat. Ő nagy sikert akar elérni. Azonban a száraz ív annyira szűk volt, hogy előzni csak nagyon nehezen lehetett volna. Vakmerő próbálkozás volt, de 15 másodperc alatt világossá vált számára, hogy rosszul döntött. Azért elismerés, hogy megpróbálta” – mondta az ausztrál.

Nincs még egy versenyző a mezőnyben, akinek olyan hullámzó eredményei lennének, mint Vettelnek: kijutott már neki a Webber által említett nagy sikerekből a két második hely révén (Bakuban és Budapesten, utóbbit végül elvették tőle), de összesen csupán négyszer szerzett pontot, nyolc alkalommal is a legjobb tízen kívül ért célba.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: