Steward
Héjas Szilárd
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. november 27. szombat
F1

Ebben hasonlít majd a Red Bull és a Ferrari jövőre

A Honda év végi kiszállásával a Red Bull magára marad a motorgyártással, az önállósodásuk pedig nem máshoz teszi őket hasonlóvá, mint a Ferrarihoz. Christian Horner el is magyarázza, hogyan.

Az idei szezon végén elköszön a Formula-1-től a Honda, partnerük pedig, a Red Bull, akivel úgy tűnik, frenetikus búcsúévet produkálnak, motorbeszállító nélkül marad (a kiscsapat AlphaTaurival egyetemben). Az energiaitalosok ahelyett, hogy megállapodtak volna valaki mással, úgy döntöttek, hogy az elválás után, 2022-től maguk fognak gondoskodni az erőforrásukról.

Ez némi átszervezést igényel, aminek eredményeképp a csapat működésében különlegessé válik, és úgy fog tevékenykedni, ahogy csak egyetlen istálló a száguldó cirkuszban: a Ferrari. Az olaszok sajátossága, hogy minden egy helyen összpontosul: Maranellóban. Az összes munkafolyamat itt zajlik; nemcsak az autót, de a motort is itt gyártják, míg a többi csapat erőforrásai a főhadiszálláson kívül készülnek.

Jövőre azonban a Red Bull is a saját lábára áll, és az autó minden egyes darabját a Milton Keynes-i központban gyártják majd. Beleértve a motort is. Ugyan az önállósodás nem lesz könnyű, de a csapatfőnök, Christian Horner legutóbbi helyzetjelentésében büszkén mesélt arról, hogyan épülnek. „Ami egykor egy öreg raktár volt, most kap egy kis frissítést! Az lesz az otthona a motorrészlegünknek. A huszonötödik hétben járunk, és jövő áprilisra lesz kész. Hihetetlen, milyen gyorsan változik. Októberben megkapjuk a dinamométereket, amiket egy daruval fognak majd beemelni” – mesélte.



A Formula-1-ben tehát egyediek lesznek a saját motorral – de Nagy-Britanniának is a büszkeségeivé válhatnak. Hosszú évek után ugyanis az övék lesz az első brit motor, a Cosworth vagy épp az Ilmor után. „Jelenleg agresszív toborzás zajlik, felveszünk néhány nagy tehetséget. Az pedig, hogy Nagy-Britanniában csinálhatjuk mindezt, nagyon izgalmas. Ezzel a központtal, együttműködve a kasztniért felelőkkel, mi vagyunk az egyetlen csapat a Formula-1-ben a Ferrarin kívül, akiknél minden egy helyen van. Fantasztikus, hogy a Red Bull mennyire elkötelezett a sport iránt, az Egyesült Királyság iránt és a tehetségek iránt. Hálásak vagyunk a minőségi szakemberekért, akiket bevonzunk ebbe a projektbe” – mondta Horner.

Attól pedig egyáltalán nem tart, hogy ne járnának sikerrel. Persze ezt most nem lehet biztosra megmondani, de a csapatfőnök optimista. „Mi irányítjuk a sorsunkat. Nyilván ez több felelősség, több munka. De ha az alapján dolgozol a motoron, mint a kasztnin, akkor csak megfelelő emberek, megfelelő eszközök, megfelelő hozzáállás és filozófia kérdése. Már bebizonyítottuk, hogy a kasztni esetében meg tudjuk csinálni. Sokan már most leírtak bennünket a motort tekintve, hiszen hogyan készíthetne egy energiaitalokat gyártó cég versenyképes motorokat? De ez csak motivál, és csak azt tudjuk mondani rá: meg tudjuk csinálni. Az idő majd megmondja.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?