DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Vettel: Eltűnhetnek a különleges események

Ismételten aggodalmát fejezte ki a Formula-1 jövője miatt Sebastian Vettel. Az Aston Martin négyszeres világbajnok pilótája ezúttal a jövő évi versenynaptárral nincsen kibékülve.

Mint ahogyan arról már korábban beszámoltunk, kiadták a 2022-es idény naptárát, mely összesen 23 versenyhétvégét és ezáltal egy elég húzós menetrendet tartalmaz. Mindez a csapatok számára is hatalmas terhelést jelent, ennek pedig már máskor is hangot adtak az érintettek, most pedig az egyik legrutinosabb pilóta is a változást sürgeti.

Sebastian Vettel nem először aggódik szeretett sportága iránt, most pedig arra is kitért, miért nem ért egyet a jövő évi naptárral és a szervezők további terveivel.

„Ez csak én véleményem, ami nem ér semmit, ugyanakkor szerintem nem kellene ennyi futamot tartanunk. Ennek több oka is van. Az egyik, hogy talán túl sok versenyt néznek az emberek és már nem különleges, ha ennyi van, a másik, hogy együtt érzek a stábbal. Mi, versenyzők, a dolgok jó oldalán állunk: szerda este érkezhetünk, vasárnap este távozhatunk, ha találunk repülőjegyet. A csapatnak viszont már így is sokkal nagyobb a stressz. Hétfőn vagy szombaton érkeztek meg az előző héten, felépítik a garázst, előkészítik az autókat, aztán nekik is végig kell futniuk az egész hetet, majd lepakolniuk, mindent visszaküldeniük és felkészülniük a gyárban” ─ mondta Vettel.



A négyszeres bajnok szerint fontos lenne tisztázni, nem csak a munkájukból áll ki az életük, mert így elég nagy az esélye annak, hogy az alkalmazottak kiégnek majd.

„Számukra ez egy olyan munka, ahol minden hétköznap és szinte minden hétvégén elfoglaltak, így nincs idő magukra. Azt hiszem, olyan korban vagyunk, amikor az emberek egyre inkább tudatában vannak annak, hogy nekik is van életük, és hogy az nem a munkáltatóé. Nem én vagyok a főnök és nyilvánvalóan vannak más érdekek is, de itt arról van szó, hogy az emberek egyensúlyt teremtsenek az otthoni életük és a távol töltött idő között. Szerintem olyan számú versenynek kellene lennie, amely fenntartható ahhoz, hogy a szenvedélyed sok éven keresztül megmaradjon és ez ne tűnjön el két-három év alatt” ─ idézte a német pilóta szavait a Motorsport.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: