DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Sainz: A McLaren már kész nyerni

A Ferrari F1-es pilótája nagyon elismerően szólt korábbi csapatáról és úgy látja, hogy Wokingban már minden adott a bajnoki címhez is, leszámítva az autót. Maranellóban is tanulni kell ebből.

Az a furcsa helyzet állt elő Carlos Sainz esetében, hogy most már minden korábbi F1-es csapata futamot nyert a távozása óta: az AlphaTauri és az Alpine után Monzában a Mclaren is győzni tudott, sőt, Lando Norris révén Szocsiban is iszonyatosan közel voltak ehhez a wokingiak. A most már Ferrari-pilótaként dolgozó spanyol nagyon elismerően beszélt a McLarenről, szerinte korábbi istállója arra is készen áll, hogy a bajnoki címről szóló csatában is részt vegyen.

00121032_388



"Én úgy gondolom, és ezt már többször el is mondta, hogy a McLaren mint csapat, készen áll a bajnoki címek megnyerésére, még egy erre alkalmas autóra van ehhez szükségük. Monzában ezt be is mutatták, ott megvolt a győzelemhez szükséges autó és be is hozták egy-kettőben őket, a mérnökök, a csapattagok erősek voltak az idegeskedés, vagy az összeomlás helyett. Megcsinálták a kettős győzelmet és a leggyorsabb kört is, már az első adandó alkalommal" - idézi Sainz szavait a GPFans.

"Tudom, hogy milyen erősek, ezért is jó nekünk, a Ferrarinak, hogy velük csatázunk a harmadik-negyedik helyért, mert úgy érzem, hogy ők készen állnak a győzelmekre, ha elég jó hozzá az autójuk. Ez számunkra is érdekes kihívás, tanulhatunk belőle a jövő évre, amikor remélhetőleg lesz esélyünk" - tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: