DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Hamilton kemény, de fair versenyzést vár

A brit világbajnok úgy érzi, sikerült teljesen továbblépnie a Monzában történtek után, és akárcsak Silverstone-t követően, úgy most is csak annyit szeretne, egymást tisztelve versenyezzenek.

Közel két hete, az Olasz Nagydíjon ismét összeakadt a két vb-aspiráns, Lewis Hamilton és Max Verstappen. Szankció tekintetében a holland húzta a rövidebbet, aki az Orosz Nagydíjon három hellyel hátrébbról indulhat majd, egészséget tekintve viszont a brit világbajnok járt rosszabbul, aki, miután a glória megvédte, nyakfájdalommal szállt ki az autóból.

A Mercedes-pilóta a csütörtöki sajtótájékoztatón – melyen a Formula.hu is jelen volt – azonban már arról számolt be, jól érzi magát, az azóta eltelt időben sikerült testileg-lelkileg továbblépnie a monzai ütközésen. Semmilyen hosszútávú hatást nem tud említeni. „Szerencsére semmi. Angela [a fizioterapeutája] velem volt egy hétig. Csak hazamentünk. Sok-sok pozitív kezelést kaptam, sokat jógáztam, és az edzőterembe is visszatérhettem. Szóval szerencsém van” – erősítette meg a hétszeres világbajnok.



Ennek megfelelően nem is szeretne már az Olasz Nagydíjon rágódni. Ami történt, megtörtént, a tanulságokat le kell vonni és menni kell tovább, hisz tart még a szezon. „Nem akarom erre fecsérelni az energiámat. Csak arra fókuszálok, hogy haladjak tovább. Természetesen egy világbajnoki címért csatázunk, és emlékszem, milyen volt, amikor én küzdöttem az első címemért. Tudom, hogy milyen nyomással jár. De fontos, hogy keményen, de fair módon folytassuk a versenyzést. Kétségem sincs afelől, hogy profik leszünk mindketten” – utalt ellenfelére is.

A két pilóta nyilvánvalóan egymást hibáztatta már a silverstone-i eset után is, és nem volt más a helyzet most sem. Hamilton azonban nem gondolja, hogy bármiféle játszmázás lenne a viselkedésükben. „Hosszú-hosszú ideje versenyzek, és nem gondolom, hogy szükség lenne pszichológiai hadviselésre a kerék a kerék elleni csatákban. Persze abban reménykedünk, hogy biztonságosan el tudunk menni a másik mellett. Ez a legfontosabb.”

A felek küzdelme nemcsak a pályán, hanem azon kívül is zajlik, a Red Bull és a Mercedes előszeretettel üzenget egymásnak, de a bikások tanácsadója, Helmut Marko címzettje például Hamilton volt, amikor legutóbb azt állította, csak show volt a bajnok sérülése. A címvédő diplomatikusan reagált, amikor a sajtótájékoztatón felhozták ezt neki. „Nem foglalkozom azzal, hogy az egyes emberek mit beszélnek. Természetes, hogy amikor egy autó landol a fejeden, akkor kellemetlenül érzed magad. Én is egyértelmű fájdalmat éreztem a verseny után, ezért is mentem kivizsgálásra, aztán Angelával is dolgoztunk ezen, a repülőút közben és másnap is, akupunktúrával például. A másodperc törtrésze alatt bármi megtörténhet, szóval hálás vagyok, hogy nagyobb sérülés nélkül megúsztam” – kommentálta az osztrák szavait.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: