DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Verstappen: Ez jobban ment, mint vártuk

Bár nem őt intették le az első helyen a sprintkvalifikáción, holnap mégis onnan kezdheti a versenyt Verstappen, miután Bottas büntetése miatt kiesik előle. A vb-éllovas magabiztosan áll majd rajthoz.

Valtteri Bottas lendületesen elhúzott mindenki elől a sprintkvalifikáció rajtja után. Őt nem, de világbajnoki riválisát, Lewis Hamiltont el tudta kapni Max Verstappen, majd tartotta is a pozícióját. Bottas motorcsere miatt kapott büntetése révén ő várja a pole-pozícióból a piros lámpák kialvását, Hamiltonnak pedig a két McLaren mögé beragadva csak a negyedik hely jutott.

A holland roppant boldogan, „Ez életem első medálja!” felkiáltással sétált fel a „pódiumra” interjút adni. Örömében rögtön a tifosit dicsérte, akik bár nem neki szurkolnak elsősorban, de sportszerűen őt is tapssal jutalmazták. „Először is, fantasztikus itt lenni, és újra látni az olasz szurkolókat. Hihetetlenül szenvedélyesek a motorsportot illetően. Jó viszontlátni titeket!” – üzent a közönségnek.



Ezután a sprintet idézte fel, ami elmondása szerint a vártnál jobban végződött számukra. Úgy érzi, megtérültek az erőfeszítései. „A verseny jobban alakult, mint számítottunk rá. Jó rajtom volt, sikerült előrelépnem a második helyre, és néhány aprócska pontot is szereztünk. No és persze a pole-pozíciót holnapra! Nagyon gyorsak voltak, de mindent beleadtam, hogy közel maradjak. Érdekes csata lesz ez holnap” – nyilatkozott elégedetten Verstappen.

Monza eddig tipikusan nem a Red Bull pályája volt, legfőképp a motorerő miatt, ám a vb-éllovas szerint a csapat is kivette a részét a munkából, és nem lesz emiatt álmatlan éjszakájuk. „Feltuningoltuk az autónkat, hogy megfelelő legyen a végsebességünk. Nem aggódom emiatt. Persze tudjuk, hogy a Mercedesnek az egész körön nagyon jó a tempója. Megpróbálunk majd ugyanolyan remek versenyt futni, mint ma” – foglalta össze gondolatait frissen a sprint után.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: