Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. október 19. kedd
F1

Bejelentés: Monzában is Kubica indul Raikkönen helyett

A koronavírusos finn pilóta az Olasz Nagydíjat is kihagyja, az Alfa Romeo pedig ezúttal is a lengyel helyettest indítja helyette - Kubica örül az újabb lehetőségnek.

Az Alfa Romeo hivatalosan is bejelentette, hogy a koronavírusos Kimi Raikkönen nem térhet vissza az előttünk álló hétvégén. A Jégember tesztje a Holland Nagydíj előtt lett pozitív és bár szerencsére tünetmentes, de a szabályok értelmében továbbra is karanténban van az otthonában, így nem versenyezhet Monzában sem. A csapat egyúttal azt is közölte, hogy Zandvoorthoz hasonlóan most is Robert Kubica helyettesíti majd a visszavonulását múlt héten bejelentő exvilágbajnokot.

kubi



Kubica ezzel kapcsolatban elmondta, hogy először is minden jót kíván Raikkönennek, másodszor pedig nagyon örül, hogy Monzában is lehetőséget kap. Ez a pálya fontos számára, itt szerezte első dobogóját még 2006-ban, tizenöt évvel ezelőtt. Mint mondta, Zandvorttal ellentétben ezt a pályát jól ismeri, úgyhogy jobb helyzetben lesz, mint az előző helyszínen. Hozzátette, hogy a pályaismeret azért is fontos lesz, mert a sprintkvalifikációs formátum miatt egy szabadedzéssel kevesebbet rendeznek majd.

A zandvoorti teljesítményével ő és a csapat is elégedett volt, az Alfa úgy fogalmazott, hogy a lengyel "bámulatosan" ugrott be Raikkönen helyére.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?