Hatalmas a harc az idei szezonban Lewis Hamilton és Max Verstappen között. A hétszeres világbajnoknak rég volt már ennyire nehéz dolga, ám a fiatal kihívó és csapata nagy kihívások elé állították őt és a Mercedes alakulatát. Volt olyan időszaka ennek az évnek, amikor inkább a Red Bullnak állt a zászló, ám a Magyar Nagydíj után most a német márka áll jobban mind az egyéni, mind pedig a konstruktőri pontversenyben.
Az F1 korábbi főnöke szerint az dönti majd el ezt a csatát, hogy melyik pilóta tud pontosabb lenni és ki hibázik majd kevesebbet a hátralévő futamok során. Bernie Ecclestone úgy gondolja, hogy Verstappen végre megkapta azt az autót, amivel igazán versenyképes tud lenni.
„Én Maxra tenném a pénzem. Jó munkát végez, és nekem úgy tűnik, hogy jelenleg neki van a jobb autója. Olyan futamokat fog nyerni, amelyeket Lewis nem tud és fordítva. A végén a hibák száma dönthet, Lewisnak több tapasztalata van, ő már ismeri ezt a helyzetet, szóval Max számára a legnagyobb kockázat az, hogy több hibát követhet el” ─ idézte Ecclestone szavait a PlanetF1.
A párharc eddigi csúcspontja a két pilóta Brit Nagydíjon történt ütközése volt. A Red Bull próbált utólag komolyabb szankciót kiharcolni a rivális számára, miután Hamilton akkor egy tíz másodperces büntetéssel együtt is képes volt megnyerni a versenyt. A brit szakember akkor nem értett egyet a felügyelők döntésével, most pedig úgy látja, hogy a Red Bullnak az elemzések helyett egyszerűen nagyobb büntetést kellett volna kérniük.
„Ha Lewis elől van, akkor Maxnak nehezebb dolga lett volna, mert a Mercedes gyorsabb volt az egyenesekben. Verstappennek a stratégiára és a csapatára kellett volna hagyatkoznia, de nem lehet gyorsabb bokszkiállást tervezni. Én is megpróbáltam volna, de nem vitattam volna meg, hogy Lewis hibázott-e vagy sem és hogy mi van akkor, ha Max nincs ott. Ez egyáltalán nem számított volna. A felügyelők már Hamiltont hibáztatták, ezzel pedig eldőlt a kérdés. A Red Bullnak kizárólag a büntetésre kellett volna koncentrálnia, és magasabb büntetést kérnie” ─ tette hozzá.